Takács Lajos szerk.: Néprajzi Közlemények 10. évfolyam, 1-2. szám (Budapest, 1965)
Nagy Czirok László: A lótenyésztés múltja és jelene a Kiskunságon
vatossági, testi hibákat észrevegye és megállapítsa. Szert a vásárlásokhoz jártasság kellett. Aki nem bizott a maga tudásában, az más, ismerős vagy kupeckedő embert kért fel, hogy a kiszemelt lő testi hibáit megállapítsa. Jelentős szerepe volt az állatvásárokon a levezetőknek és hajcsároknak, Mig a lóvezetők csak levezetésre, a hajcsárok már állatok hajtására is vállalkoztak. A megbízó lókereskedők a hajnali vonat beérkezése titán törtettek a vásárba,, hol embereiket - levezetőket - a vállaikra aggatott nagy kötelekről már messziről felismerték. Angol, francia felvásárlók is érkeztek a vásárokra. Megjelenésük hirére az alkuszok /cenzárok/ széjjel szaladtak a vásárban s a jó lovu gazdákat keresték. - Mi az ára István gazda ennek a sötét pej kancának? - kérdezte az alkusz. - 200 forint! - Ne annyit kérj ön, hanem 50O-at»... Itt vannak az angolok, mindjárt itt löszök velükj hanem ne sokat engedjön ám az ötszázbul!... Nekőm is ád majd Kigyelmed 50 forintot! - Adok szívesen, ha jól elkelnek! - mondotta ilyenkor a gazda. - Levezetőink a vásári alkudozásokba is gyakran beleszóltak, még pedig hol az eladó, hol a vevő fél javára. A lovak feldicséréséért un. "biztatási pénzt", a lóhibák elhallgatásáért pedig "hallgatási pénzt" kaptak. • Egy levezető általában csak 5-6 lovat tudott vezetni, de előfordult, hogy 10 ló vezetését is vállalta. Ilyenkor az első öt lovat kunkötés sel egymás nyakához, a másik őt lovat pedig hurokra s a maguk kötőfékjével az elsők farka végéhez kötötte. A levezető elől, a bal szélső ló kötőfékje szárát fogta. Ha három ló került hátra, akkor azokat jobbról, a két szélső ló után kötötte. Az igy összeállított ldcsapatot egy ember vezette. Ha társai is voltak, azok többnyire kocsira ültek, s időn-