Takács Lajos szerk.: Néprajzi Közlemények 10. évfolyam, 1-2. szám (Budapest, 1965)

Nagy Czirok László: A lótenyésztés múltja és jelene a Kiskunságon

maradt. Tisztjei irták meg családjának: "Hagy Czirok Gerzson vitéz huszárőrmesterünk nyugszik cidrusfák árnyékában". Mikor a csikók egy évesek már elmultak, kinézték, hogy melyikből lenne jó hátas ló. Jónak Ítélték az olyant, amelyik szép egyenes és nem hajlott hátú, egyenes lábu, rövid csüdökkelj lehetőleg hosszunyaku, de kisfejüt választottak. A szőrére nem fektettek súlyt. Némelyik lovat 4-5 évig is hátaiták, de egyik-másikat már 2-3 évi használat után kiselejtezték s másik tetszetős külsejűvel cserélték fel. Már a régi pásztoroknál is nagy gond volt arra, hogy a kezdő bojtárok idejében és jól megtanulják a ló hátalását, mivel a jószág szétszóródása könnyen megtörténhetett. A hátasló betörése A rendes parasztgazda 4-5 éves korában már felülteti fiát a lóra, de némelyiket még fogni kell. Szőrén ültetik rá a gyermeket, nyeregbe csak felnőtt korában, mikor a lába már eléri a kengyelvasat. Gyerekek alá többnyire valami öreg lovat adnak, mert az türelmesebb, de egyik-másikat szilajabb lóra is fel merik ültetni, kivált az ügyesebbeket, akik megmarkolják a ló sörényét, meg a lábaikkal is tudnak kapaszkodni. Tele jár, hogy a gyerekféle egypárszor le is esik a lóról, vagy leveti a ló, s nagyot nyekken. A lovaglásnak minden gyerek örül, s később titokban is fel-felül a ló hátára. B sorok irója is sokszor igy cselekedett. A régmúlt időkben hivatásos és a felsőbbség által rendezett lefuttatások is voltak. 1828-ban pesti ló futtatásra a lakosok felszólittattak.

3 A gazdalegények legtöbbje jól tudott lovagolni, mivel nemcsak ünnepélyes alkalmakkor ültek lóra, hanem sokszor bevásárlásokat, küldönc szolgálatokat, s atyafi látogatáso-