Takács Lajos szerk.: Néprajzi Közlemények 10. évfolyam, 1-2. szám (Budapest, 1965)

Nagy Czirok László: A lótenyésztés múltja és jelene a Kiskunságon

Másik héten másik utcasorra került a sor. Szigora télben egy-egy utcasorban élőkre többször is került sor. A szállítások rendén a pásztorokról sem feledkeztek meg a gazdák, sonkákkal, kolbászfélékkel s vérsüritő jd borokkal ajándékozták meg őket. Volt olyan gyenge tél is, hogy a ménest nem is kellett takarmányozni. A ménes az etető-helyeken az izékeken feküdt, melyek többnyire rozsszalmáből, meg kukoricaszárból állottak. A ménes kelt-feküdt. Ha unta magát, ki-kilopakodott az állásból és terült. Ilyenkor a csikósok meg-megzavaraszták őket. Utána jó darabig nyugodtan volt a ménes. A gazdák meg efféléket mondogattak a pásztoroknak: - Csak rendesen itassátok ám őket, nehogy egyszerre sokat igyanak, aztán megfagyjanak! - Ugy adagoljátok ám a takarmányt, hogy a gyengébb lovaknak is jusson! Jól széjjel teregessétek a havon! A csikósoknak ez elégj nagy gondot okozott. Az itató tavak beléjáros kutak jegével is sok bajuk volt, azokat le kellett tördelniük. Amikor ez az ősi állapot a XII. századforduló idejére a szilajtartás lehanyatlásával megváltozott, az un. fel szí la j tartás lépett a helyébe. A pásztorok a méneseket, barmokat Katalin nap táján, a télies idők beálltával a gazdáknak a város szélére hajtva, a tavaszi újra kihajtás idejéig számbaadták. Ez volt az "őszi szétverés". Ebben az időben már kezes ménes is volt, amelyről igázott lovaikat a nagyobb mezei munkák elvégzéséhez a gazdák több-kevesebb időre hazavezették, majd újra számonadták. A kezesméneseket a csikósok a város közelében kijelölt járásokon, legutóbb a Sóstó közelébeni Gyüdisikon őrizték. Kezes-méneseket - bátor kisebb látszámmal - a félszilajtartás kezdetétől fogva állítottak. A csikósok mindig lóhátról terelték a méneseket. A