Takács Lajos szerk.: Néprajzi Közlemények 10. évfolyam, 1-2. szám (Budapest, 1965)

Nagy Czirok László: A lótenyésztés múltja és jelene a Kiskunságon

az állattartásra annál nagyobb súlyt helyeztek, és jóformán mindenki annak hasznából élt. Tájegységünk gazdag legelóin csakúgy úszott a ménes, a barom. Vásáraink igen látogatottak voltak. A szép, remondának való csikókórt, fehér magyar marháinkórt megjelentek a külföldi kereskedők is. A szájhagyomány fenntartotta, hogy a régmúlt századokban a Pirtó pusztai csárdánál két hétig tartó állatvásárok voltak évenként. Ott is megjelentek a külföldi kereskedők dudos pénztárcákkal. A csárda körül elszórt pénzeikből a szártó-vetők mai napig is találnak. A külföldre irányított lovakkal, csövesek

kel levezetőink és hajcsáraink Bécsig, Lipcséig, sőt a Bajnáig is eljutottak. A redemptió után fejlődött ugyan a földmivelés, a redemptiók arányábani földosztások miatt, de a határok mintegy háromnegyed része továbbra is közlegelő maradt s a nomád, majd félnomád pásztorkodás tovább folyt. Az 18f ">-as években - az idők parancsoló szavára kezdetét vette a h tárok "Lüszöbig való" felosztása, s "mérő láncaikat és más hóhér eszközeiket kezükbe vették az indzsellórek, s szabad, szép pásztoréletünknek egy csapásra vége szakadt", - mondotta Buhin Mihály halasi utolsó szabadpásztor. A ménesek eltűnésével népünk - ha lassan is - áttért a főldmivelésre s a lótenyésztés jelentősége - habár a létszám rlökként is - egyre inkább emelkedett. Egyre kevesebb lett az un. heverő ember, a száraz és szélmalmok alatt lebzselő s az utcai kisajtokban beszélgető emberek száma. Az 1870-80-as években a földmivelés fellendült, s a parasztok fütyörészve szántogattak, sőt dalolgattak is: Ha derül az ég hajnala, Kezemben az ekeszarva. Ekém előtt négy tulok jár: Csákó, Bimbó, Gyöngyös, Bogár... A jószágállomány nagy becse miatt - hiszen azok árából pénzelt a nép - ugy gazdák, mint hatóságok is egyre nagyobb gondot fordítottak azok szaporítására és minőségének felja-