Takács Lajos szerk.: Néprajzi Közlemények 10. évfolyam, 1-2. szám (Budapest, 1965)

Nagy Czirok László: A lótenyésztés múltja és jelene a Kiskunságon

A LÓTENYÉSZTÉS MÚLTJA ÉS JJLJgg A KISKUNSÁGON

* I. fejezet Történelmi nyomok Régi kútfők s a magyar történetírás is magyarázzák, hogy a XX* századtői kezdve a hazánkban letelepedő kunok vitéz, lovas nép voltak, s a régi nomád, pásztorkodd életükből csak századok múlva, apránként következtek ki s barátkoztak meg a földmiveléssel. A kunok lőratermettsége, lovaik iránti nagy szeretetük a legutóbbi időkig figyelemmel kisérhető volt. Régi lovas sirok is erről tanúskodnak. A kunok mindent elsöprő lovas rohamai döntötték el a dürukruti csatát Eabsburgi Rudolf javára, s ezzel megvetették alapját a Habsburgok századokig tartó, világra szóló uralmának. Mohácsnál is ott küzdöttek a kunok, mert a véres kard körülhordozására mindenfelé a szállóigévé lett mondás; "Menjen a király kedves kunjaival", járta. Bocskai hajdúihoz is felsorakoztak a kunok a vitéz ezeres kapitányaikról, s halasi Bődi Andrásról és Halasi Fekete Péterről történetíróink is megemlékeztek. A kuruc háborúk idején is zászlók alá álltak a kunok s kiváltságaik ellenére Rákóczi zászlaja alatt vitézkedtek. Halas város - mint a város I. sz. jegyzőkönyvében olvashatjuk maga egy lovas századot állított a piros-fehér színű zászlók alá, saját költségén.* Zászlójukat a halasi Múzeum őrzi. Ott voltak a kunok a kis és nagy burkus háborúk vérrel itatott mezein, hol Paprika János és társai kitüntetése-