Forrai Ibolya szerk.: Egy pesti polgár Európában - Negyvennyolcas idők 3. (A Néprajzi Múzeum forráskiadványai 6; Budapest, 2000)

GIERGL HENRIK ÜVEGMŰVES ÖNÉLETÍRÁSA, ÚTIJEGYZETEI ÉS NAPLÓI 1845-1865 - Napló. Első könyv (Ford.: dr. Györgyi Gézáné Zámor Magda)

még alig ismert meg engem, jó lenne ezt az időre bízni; - úgyis csak jövőre akarnám magam[N1/244] mai vinni, azért úgy gondolja, hogy később még levelezés által is közelebb kerülhetünk / egymáshoz, mivel levélben is kicserélhetjük érzéseinket. - Az én megjegyzésemre, hogy mennyire fáj, hogy (mivel időm kimért, és üzleti kötelezettségeim nem engedik meg) nem maradhatok itt hosszabb időre, hogy személyes ismeretség révén Marie hajlandóságát jobban elnyerhessem — azt tanácsolta, beszéljek a feleségével is, mert ez inkább az asszonyok dolga. Kis idő múlva alkalmam nyílt vele is beszélnem erről. Mint férjének, neki sem volt ellenvetése — de úgy tűnt nekem, bizonyos megnyilatkozásai után, hogy nem teljesen egyezik bele a dologba; - arról beszélt, milyen fájdalmas egy anyának, ha annyi fáradozás és gond után, amit gyermekei okoztak, azt véli, hogy ha felnevelte őket, majd támaszt és segítséget talál bennük; és akkor szinte minden kapcsolatot meg kellene szüntetnie leányával; olyan, mintha elvesztené őt, oly nagy a távolság. Azt is végtelenül sajnálja, hogy Veled, Édesanyám, még nem tudott megismerkedni, és annál fájdalmasabb, hogy családomból senkit sem ismer. Ezen lehet segí[Nl/245] teni, válaszoltam, mert jövőre velem jöhetsz, / ha ide utazom. Én is elmondtam, hogy nagyon sajnálom ezt, és hogy anyám és húgaim is sajnálják - de biztosíthatom, és ebben megnyugvást találhat, hogy Marie-t valamennyien tárt karokkal fogadjátok, és mindenki a tenyerén fogja hordozni; az én hazámban Marie-t éppoly sok szerető szív fogja körülvenni, mint ahányat itt el kellett hagynia. — Grohéné is arra kért, ne szóljak még Marie-nak, mert ez túl fontos döntés, és nem lehet Marie-tól azt kívánni, hogy megfelelő megfontolás nélkül, és anélkül, hogy engem jobban megismerne, igent mondjon, mint ahogy ezt könnyelmű leánykák megteszik, ő (Marie anyja) kezdetben sem helyeselte, hogy érkezésemkor Marie-\a\ közölték jövetelem célját, akkor sokkal feszélyezetlenebb és élénkebb lehetett volna. Képzeljem magam egy romlatlan fiatal lányka helyébe, aki ilyen helyzetben mélyen meghatódva gondokba merül. — Lehet, hogy egy év múlva én is másképpen fogok érezni; — ezeket a szavakat később előhívtam emlékezetemből, de mivel ezek nem szavainak végén, hanem csak beszéde folyamán hangzottak el, ezért, bár nem eresztettem el őket fülem mellett, abban a pillanatban nem tudtam rájuk találó [M/246] választ adni. / Hogy az én érzéseim megváltozzanak! Nem, nem, nem, egészen biztosan nem! Egyébként, jóllehet ezek a szavak mind csak kitérő válasznak tekinthetők, mégis az a reményem, hogy ez nem így van, mert nem kaptam visszautasító választ. — Mivel Mannheimben a nagyszülőknél szóba jött, hogy Marie esetleg néhány hétre Mannheimbe jöhetne, megkérdeztem GrohénéX, hogy ez igaz-e, amire nemmel felelt. Ezután megkérdeztem, miként lehetne megoldani, hogy Marie-\a\ gyakrabban találkozzam, erre azt javasolta, nem lenne-e lehetséges, hogy Bischoféknál lakjam Heidelbergben, és vajon ők ismernek-e. Leibfried néném azt mondta, hogyha akarnék, természetesen lakhatnék náluk, nagyon szívesen látnának, — de ezt mégsem fogadtam el, többféle okból. Először is: két lány van a háznál és nincs háziasszony, másodszor: egész nap mégsem lehetnék a Grohe családnál, csak terhükre lennék, és tolakodónak látszanék. A fiúk apjukkal tanulnak, a lányok anyjukkal a háztartásban vannak elfoglalva - engem pedig elfoglaltság nélkül az unalom gyötörne, mint a bál utáni reggelen. [Nl/247] Eltökéltem magam, hogy egyelőre / Lotterhez megyek, és néhány napot hagyok így elmúlni. Látni akarom, miképp mennek a dolgok. Ha írsz nekem, légy szíves, és csak címezd ide Mannheimbe, mert ide hamar visszajövök. — Anyám, Te biztosan lélekben kérdezgeted, hogyan viselkedik Marie. Nem tudom, tévedek-e vagy mégsem — de nekem úgy tűnik, hogy Marie nem búsulna sokat, ha anyja nem helyeselné, hogy ő olyan messzire, Magyarországra menjen férjhez. Úgy találom, hogy velem sem barátságosabb, mint az ott lakó angol fiúkkal, akik természetesen nem annyira idegenek neki, mint én; egészen közömbösnek találom — de sokszor azt gondolom, hogy szíve nem egészen