Forrai Ibolya szerk.: Egy pesti polgár Európában - Negyvennyolcas idők 3. (A Néprajzi Múzeum forráskiadványai 6; Budapest, 2000)

GIERGL HENRIK ÜVEGMŰVES ÖNÉLETÍRÁSA, ÚTIJEGYZETEI ÉS NAPLÓI 1845-1865 - Napló. Első könyv (Ford.: dr. Györgyi Gézáné Zámor Magda)

szépen megnőtt, most mi is üdvözölhetjük, már közelebb jönnek." Ezekkel a szavakkal már emelte a kalapját, én is ezt tettem, és nagybátyám bemutatott: Bókok minden oldalról. A járási elöljáró úr visszaemlékezik, hogy évekkel ezelőtt már volt szerencséje velem találkozni, Antonie is emlékezett rám. Csak Tina válaszolta anyja kérdésére, hogy emlékszik-e rám, hogy nem hiszi, hogy valaha is látott volna, és 4 év előtt ő valószínűleg Heidelbergben volt; - ezt én és nagybátyám is megerősítettük. A további társalgást nem kívánom itt megörökíteni, semmi értelme. Nem akarom idejegyezni a hízelgő szavakat, melyeket kaptam, hogy ezzel dicsekedjem, - de ha az igazságot nem szabad elhallgatnom, akkor meg kell említenem őket Neked. LoWernek dicshimuszokat zengtek, sőt szinte irigyelték, hogy ilyen kedves látogatója van. A járási elöljáró felesége olyan kedves [N1/170] volt, hogy nagyon alaposan érdeklődött irántatok és Anyám / után, és azt mondta, nincs hőbb vágya, mint hogy titeket megismerhessen, és hogy erről már sokszor beszélgetett leányaival, és azok alapján, ami sok szépet és jót családomról hallott, mi vagyunk a legszeretetreméltóbb család a világon, amelyet csak el lehet képzelni; — végtelenül örül Anyámnak, akire én büszke lehetek, és leányai is örülnek húgaimnak és reméli, hogy Ti idelátogattok a tavasszal. Mivel Antonie-X már régebbről ismertem, úgy illett, hogy mellette és anyja mellett menjek tovább; Lotter Tina és apja mellett ment, míg a legkisebb lány, Marie, akit Oskar régebben tréfásan kis kincsének nevezett, hol előttünk, hol mögöttünk jött. Kellemes beszélgetésbe elmerülve értük el a városka központját, ahol búcsút vettünk, és az elöljáróné biztosított, hogy nagyon örülne, ha meglátogatnám őket; reméli, hogy ez a véletlen találkozás még nem számít látogatásnak. 7Ina nagyon tetszett nekem, jobban mint Antonie, akit 4 éve a Németországban látott lányok [Ni/171] közül a legszebbnek / tartottam; Tina 18 éves lehet, szép magas, jó alakú, fekete szeme és barna haja van. Kék ruhában volt, ugyanolyan színű vizitkével

45 (azt hiszem, ezt így hívják), szalmakalapban. A ruha anyagáról, vagy szabásáról valami közelebbit, ami a nőket annyira érdekli, semmit sem tudok mondani; ehhez kétségbeejtően ügyetlen vagyok; emlékszel, mikor tavaly Ferrivel a kaszinóbálban voltunk, és Anyám utóbb kérdezte, hogy kivel táncoltunk, és a lányok elegáns toilettekben voltak-e, mire Feri egyszerűen azt felelte: ő egy rózsaszín lánnyal táncolt, én pedig egy kékkel, többet nem tudott mondani; elég volt az, hogy neki tetszettek. Mikor hazaértünk, elmeséltük miképp találkoztunk a Benitz családdal, néném is nagyon örült, hogy az elöljáróné olyan barátságos volt, és azt tanácsolta, hogy ma látogassuk meg őket; ezt meg is tettük. Éppen onnan érkeztünk. Körülbelül egy óra hosszat voltunk náluk, s érdekes volt a 3 leányt otthoni környezetben viszontlátni. Minél tovább néztem Tinái, annál jobban tetszett - ő volt az egyetlen, aki a házimunkát nem hagyta abba, mikor megérkeztem, és miköz|!N1/172] ben nővérei a munkát / félretéve ülték körül az asztalt és beszélgettek, ő odahozta horgolását, és beszélgetés közben is dolgozott. Nekarbischofsheim, 1851. október 15. Úgy ahogy a járási elöljáró úrnál, a város más honoráciorainál is megtettem a látogatást. — Az orvosnál, Hormuth úrnál, Kraulichné asszonynál stb. és mindenütt ugyanazt a barátságos fogadtatást tapasztaltam. Sőt visszaadták látogatásaimat, ma a járási elöljáró úr maga is eljött, „vizitelt" nálam, és félreértések elkerülése végett közölte, hogy látogatása nekem szólt. Mondhatom, hogy ez a kisvárosi etikett, bármennyire látható is benne a jóindulat és az őszinteség, nagyvárosi embernek kissé terhes. A járási elöljáró úr annyi figyelmet szentelt ne-