Forrai Ibolya szerk.: Egy pesti polgár Európában - Negyvennyolcas idők 3. (A Néprajzi Múzeum forráskiadványai 6; Budapest, 2000)

GIERGL HENRIK ÜVEGMŰVES ÖNÉLETÍRÁSA, ÚTIJEGYZETEI ÉS NAPLÓI 1845-1865 - Utazásom leírása és naplóm 1845, 46 és 47/48 három esztendejében (Ford.: Gelley Andor) - Első rész

[U/109] Kedden, március 23-án Lederhass asszonnyal és Cristinével elsétáltam Avesa faluba, ahol már jártam egyszer. Veronai tartózkodásom alatt sok környező' községben megfordultam, ahol Boggit játszottunk, vagy csak a séta kedvéért voltam. Avesa elég nagy falu, lakói - férfiak és asszonyok - mind mosással foglalkoznak. - Veronának szinte az egész szennyese (minden családé, akik nem maguk mosnak) ide kerül, és valóban, még sehol sem láttam ennyi mosni való fehérneműt együtt. — A falun egy széles csatorna és több kisebb patak folyik át, ezekben mossák a ruhát. Úgy hiszem, hogy a ruhát előbb forró vízben főzik, azután ide hozzák a patakhoz a hideg vízbe, ahol szappan nélkül mossák tovább. - Itt, a csatorna mindkét partján néhány 100 asszonyt láttam, mindegyikük egy vízhatlan ládában ült vagy térdelt, s az előttük lévő márvány vagy más sima kőlapon mosták a ruhát. Március 27-én szombaton kedves Anyámtól levelet kaptam, nagy örömmel nyitottam fel, és olvastam, de egészen lesújtott, úgy hogy minden örömöm elszállt. Tartalma ez volt: a magyar helytartóság barátom vándorkönyvét visszaküldte annak az úrnak, akinek az ügyben közvetítenie kellett volna — azonban anélkül, hogy engedélyt adtak volna a külföldi utazásra. — Már útban is lehet visszafelé Veronába. Még sohasem voltam olyan dühös a hivatalnokokra, mint akkor, ezek itt Itáliában azt mondták: neki a magyar helytartósághoz kell fordulnia, mert apja magyar és Itáliában nem intézte el teljesen a letelepedését, hanem az Este regimenttel megint vissza kell térnie Magyarországra; — és a hivatalnokok Budán nem értették, hogy Cari, a született itáliai, mit keres Budán. Ez nagy sorscsapás volt számomra. - Nem maradt más hátra, egyedül kellett útra kelnem; [Li/llO] tovább nem / maradhattam, mert különben túl sok időt veszítenék, és munkám után kellett néznem. - Ha most arra gondoltam, hogy a barátot, akit úgy megszerettem, mint saját fivéremet, elhagyjam, és egyedül menjek Nápolyba, akkor már semmi kedvet sem éreztem ahhoz, hogy Nápolyi lássam. Már gyerekesen örültem, hogy egész utamon egy barát lesz mellettem, aki ugyanezt az utat teszi meg, és akivel olyan jól összeillünk, mintha minden gondolatunk azonos lenne. Mindvégig együtt akartunk maradni, amíg hazánkba vissza nem térünk — a legszebb terveket szőttük -, gondolatban már láttam magunkat a Vezuvon, Pompeiben, a római Forum és a régi Amphiteatrum romjain, a nagy Szent Bernát-hágón, a heidelbergi kastélyban, majd a Rajna-vidéken, az eliziumi mezo'kön, a Temze alagútban, a berlini SansSouci parkban, amint a nyílt tengeren a naplementét csodáljuk, és most minden reményünk szertefoszlott! - Valóban, most ismertem meg igazán egy jó barát értékét. - Carl által szüleiről, testvéreiről is mindig hírt kaphattam volna, ami nekem nagyon jólesett volna, mert ezt a családot igazán megszerettem; — s a Veronából érkező hírek mindig nagyon érdekellek volna. — Azonnal értesítettem erről lx)uis-t és tanácsot kértem tőle. Anyám, ki ugyanúgy aggódott mindkettőnk sorsáért, felkereste Somsits udvari tanácsos urat,

68 Louis sógorát, hogy tőle valami biztatót halljon. Louis válasza kissé biztatóbb volt. — A postatisztviselővel szóban üzent, hogy ha már eddig vártam, várjak még kissé tovább; - őelőbb kapott levelet Anyámtól és ő is rögtön írt sógorának Somsits udvari tanácsosnak ebben az ügyben, és a választ meg kell még várnom, - úgyis már a / [U/lll] Nagyhétben járunk, és Húsvét előtt már ne utazzam el. - Amúgy is szándékában van az ünnepekre Veronába jönni, és akkor Lederhass úrral is megbeszéli az ügyet. M IJOUU Friebeisz felesége, Somssich Teréz (Riza), Somssich Pál húga volt.