Forrai Ibolya szerk.: Egy pesti polgár Európában - Negyvennyolcas idők 3. (A Néprajzi Múzeum forráskiadványai 6; Budapest, 2000)
GIERGL HENRIK ÜVEGMŰVES ÖNÉLETÍRÁSA, ÚTIJEGYZETEI ÉS NAPLÓI 1845-1865 - Utazásom leírása és naplóm 1845, 46 és 47/48 három esztendejében (Ford.: Gelley Andor) - Első rész
„ő az, aki Milánóban él?" - vetette közbe Louis. „Nem, az Muki, a legidősebb fiam; ő most lett könyvelő, s bizonyára Milánóban is marad, nem is mutatott soha kedvet az utazáshoz, — de Carletto, aki még otthon van, és mindenáron menni akar, már tavaly el akart menni Nápolyba. Sok fáradságomba került, hogy rávegyem, halassza ezt el a következő tavaszig. Mit gondol a kapitány úr, nem lenne ez remek pár? azt hiszem, ez a két fiú jól összeillene. —" „Hát ennél kívánni sem lehetett volna jobbat! - nos, természetesen ez remek lenne; - mit szólsz ehhez, Heinrich?" |U/47) Nekem természetesen nagyon tetszett ez a javaslat, és ki is fejeztem / efölötti örömömet. Ez végtelenül jól jött nekem. Annál jobban öriiltem az előttem álló utazásnak — és az a gondolat, hogy tervezett utamon az itáliai államokon át, és esetleg Franciaországban is egy jó barát oldalán vándorolhatnék - a legszebb jövőt festette elém. „Valóban, Lederhass úr!" - folytatta Louis, „remek gondolata támadt. - A pénzügyeket később részletesebben megbeszélhetjük, nehogy egyiküknek több jusson, mint a másiknak. Holnapután úgyis Veronába kell mennem néhány ügyem elintézésére, és, ha akarsz, Heinrich", folytatta hozzám fordulva, „akkor velem jöhetnél, és Veronában felkereshetnéd Lederhass urat, ahol fiával megbeszélhetitek útiterveteket, és egymással közelebbről megismerkedhetnétek." „És én" — felelte Lederhass úr, „ma délután hazautazom, és Carl fiammal közlöm elhatározásunkat. Bizonyára nem kell ezt kétszer mondanom. — " Még egy ideig erről beszélgettünk, míg végül Lederhass úr ajánlotta magát. — Szerdán, január 20-án úton voltam Louis-\a\ Veronába. A vetturino M csattogtatta ostorát, és nógatta lovait, hogy megmutassa, a két barna semmiképpen sem tartozik a rosszabb fajtához, hanem sokkal inkább képesek arra, hogy uruk renomméját gyors futásukkal fenntartsák. — Estére járt az idő, a lenyugvó nap sugarai vöröses fényükkel csak a környező hegyek havas csúcsait világították meg, melyek Verona mögött magasodtak, ezek alkotják a határt Itália és Tyrol között. - Az omnibusz néhány utasa el is aludt, és csendesen horkolni kezdett. A természet csendjét élveztem, és mivel már közeledtünk Veronához, hallottam az esti harangszó skálasze[Li/48] rü hangjait / a levegőn át. — Veronát sűrű köd fedte, melyet bizonyára az Etsch folyó közelsége, és részben a város kigőzölgése okozott — és mivel szinte teljesen besötétedett, így nem élvezhettem Verona távoli látványát. — 8 óra körül érkeztünk a városkapuhoz, ahol leadtuk útleveleinket; — utána kocsink a rossz köves utcákon döcögött, míg később a Corsóxa és a főbb utcákra értünk, ahol a (már említett) sima kőlapokból álló vágányokon oly simán gördültünk, mintha szánon utaztunk volna. Epple úr „Arany Galambhoz" címzett német fogadójánál szálltunk le, mely nagyon elegánsnak tűnt, mert mint a veronai utcák, minden gázzal volt világítva. — Ügv tűnt nekem, mintha egy pesti vendéglőben lennék — valóságos jótéteménynek éreztem, hogy csak német és magyar szót hallok; - a vendéglős és pincérei is született németek voltak, az ételek és a sütemény is német módra voltak elkészítve. Nehogy valamit elmulasszak, és hogy a következő napot a lehető legjobban kihasználjam, ezért korán reggel, id est: 7 órakor, amikor Louis még fel sem volt öltözve, és a reggelit megrendeltük, kimentem és egy katonával megmutattattam magamnak Lederhass lakását. — ,4 Bérkocsis (olasz). 55 Azaz (latin).
