Forrai Ibolya szerk.: Egy pesti polgár Európában - Negyvennyolcas idők 3. (A Néprajzi Múzeum forráskiadványai 6; Budapest, 2000)

GIERGL HENRIK ÜVEGMŰVES ÖNÉLETÍRÁSA, ÚTIJEGYZETEI ÉS NAPLÓI 1845-1865 - Utazásom leírása és naplóm 1845, 46 és 47/48 három esztendejében (Ford.: Gelley Andor) - Első rész

lom, hogy hiába fáradt ide, de elvem, hogy vándorkönyvemet vagy útlevelemet csak akkor adom le, ha kérik tőlem, nehogy a rendőrséggel feleslegesen legyen dolgom. Mivel senki sem kérte, nem is adtam le, hanem személyesen mentem oda a trieszti vízum megszerzéséért. Tessék átnézni útlevelemet, itt van. -" Louis így válaszolt: „Ez a fiatalember ifjúkori jó barátomnak fia és most ezzel a vándorkönyvvel Bécsből Cillybe utazott, ahol találkoztunk, most Mantuába utazik velem." Erre a magyarázatra a kapitány úr természetesen nem tudott semmilyen ellenvetést tenni, hanem annyiszor kért elnézést, ahányszor csak lehet, és csak ennyit mondott: „Ön bizonyára megengedi, kapitány úr, hogy ez az ifjú velem jöjjön a rendőrségre, hogy ott az urak előtt személyesen igazolja magát." Miután Louis-nak ajánlotta magát, vele mentem. Lent a kapunál két puskás katona várt rám, de a „lelépni" parancsszóra eltávoztak, egyik jobbra, a másik balra. A kapitány a rendőrségig kísért, jelentette, hogy én vagyok, akit keresnek, rendben van minden, és eltávozott. Mikor a megjelölt szobába léptem, egy ügy buzgó rendőr rögtön becsukta az ajtót. 5-6 úr ült ott, akik átnézték vándorkönyvemet, és udvariasan elköszöntek, jó utat kívánva. — Minden ilyen kis kalandot el akarok mesélni, mert ez még sok év után is mulattat. — Másnap reggel fél 7 órakor megint tovább utaztunk. Az első állomás, ahol lovakat váltottunk Ober Laibach volt, a második Planina és estére Prewaldba értünk. Planinxng olyan volt a vi[U/17] dék, / mint eddig, széles, mocsaras völgy, — itt azonban hegyes és sziklás lett. Az út két nagy hegyen, mint a Semmeringen, cikcakkban kígyózott felfelé. Ugyanaznap még egy meredek lejtőn vezetett az út; jobbról a magas hegység s balról mélyen a terjedelmes völgy, vízzel teljesen elárasztva, hogy az egész egy tekintélyes tóra hasonlított. Egyes fák ágaikig vízben álltak. Ezen a tájon bizonyára felhőszakadás volt. Ez a tó kb. egymérföldnyi hosszú volt; utunk legmagasabb pontjáról először megpillantva, mikor az út jobbra elkanyarodott, azt hittem, már az Adriai tengert látom. Amikor Adelsberg közelébe értünk, mintegy két mérfölddel Prewald előtt, a vidék egészen más alakot öltött. A szép zöld fenyők és a friss fű, melyek addig körülvettek, teljesen eltűntek, és a hegység ettől kezdve teljesen kopárnak és ridegnek mutatkozott, kőboltozatokkal, kevés mohával fedve. Ezen a hegyen a híres adelsbergi barlang közelségét jelezték, és ez Ida Pfeiffer asszony Island szigetéről származó leírására emlékeztetett. Valóban kár, hogy ezt a sziklabarlangot nem látogathattuk meg, de azt mondták, hogy nem tanácsos, most tele van vízzel, és úgy csöpög, mintha esne. Ezzel a fáklyáinkat is eloltaná. Este 5 órakor érkeztünk meg Prewaldba, ahol éjszakáztunk, itt még megbeszéltem Louis-val utunkat Triesztbe. Egy kis kitérőt akartam tenni, nem akartam úgy tovább utazni, hogy ezt a szép várost, mely csak 5 mérföldre van innen, meg ne lássam. Mivel Louis menetlevele oda nem szólt, így kocsijával az előfogat' miatt nem mehetett [U/18] oda, egyedül kellett mennem, amit szívesen is tettem. Cörzben kellett azután újra / találkoznunk. - Pénteken, 1846. december 25-én, szent karácsony napján gyorskocsira ültem, és cé' Eló'fogat (németül Vorspann, magyarul népiesen forspont), a múltszázadi közigazgatásban az igavonó állatok tulajdonosainak azon kötelezettsége, hogy ellenérték fejében különösen katonai személyeknek, csapatnak, poggyásznak továbbszállítására állataikat és kocsijaikat rendelkezésre bocsássák.