Forrai Ibolya szerk.: Egy pesti polgár Európában - Negyvennyolcas idők 3. (A Néprajzi Múzeum forráskiadványai 6; Budapest, 2000)

GIERGL HENRIK ÜVEGMŰVES ÖNÉLETÍRÁSA, ÚTIJEGYZETEI ÉS NAPLÓI 1845-1865 - Életem története, bevezetésül naplómhoz (Ford.: dr. Györgyi Gézáné Zámor Magda)

ban lopva a pad alatt a szomszédommal, és kölcsönösen segítettünk egymásnak rímeket keresni. Legjobban azok a versek tetszettek, amelyeknél a sorok kezdőbetűit lefelé össze lehetett olvasni; amelyek akrosztichon formáját viselték, de nem követték annak szabályait, mert ezekről még fogalmam sem volt. Egy, a német verstanról szóló könyvet kértem, s ebből tanultam. Először egy, a szülőkért való imádságot írtam, azután egy újévi köszöntőt, majd születésnapi gratulációt. Későbbi verseim már szívem ébredező érzelmeit tükrözték, amelyek észrevétlenül lopództak be keblembe, anélkül hogy sejtelmem lett volna róla, hogy ez már a szerelem. Mint már elébb említettem, fivéremmel a táncmesterhez jártunk, a lakásán vettünk leckéket; de mivelhogy ott csak magunk voltunk, ezért felszólított, hogy hetenként kétszer a megyeházára jöjjünk nemes Ballá úrhoz, aki ehhez hozzájárulását adta, és ahol több fiatal leányka és fiú társaságában a francia négyest stb. könnyebben elsajátíthatjuk. Miután ezt szüleink sem ellenezték, hamarosan megtettük náluk első látogatásunkat. Nemes Ballá úr a megyeházán „kapitányi" rangot viselt, ami valami magas rangú tisztséget [É/21) jelöl. Fiát, aki velünk egykorú volt, már korábban ismertük, mivel velünk egy iskolába / járt. Ezenkívül még egy iskolatársunk és négy leányka képezte a társaságot, egyikük Ballá úr leánya volt, a többiek pedig az ő barátnői, mind 12—16 év között. Nem sok idő múltán úgy éreztem, hogy az egyik leányka, név szerint Therese Hirschmüller iránt több hajlandóságot érzek, mint bármely másik iránt, szívesen néztem kék szemébe, és napról napra szívesebben jártam a táncórára. Szívem titkos hevüléseit úgy igyekeztem tudomására hozni, hogy forrón szorítottam kezét, és csaknem kínosan érintett, ha a táncmester más táncosnőhöz vezetett. Akkoriban már elég jól rajzoltam, s figyelmességből neki ajándékoztam néhány tájképemet, ezeket később egy vers követte. A sorok kezdőbetűi az ő nevét adták ki. Hogy senki se vegye észre, kihívtam őt a folyosóra, s egy lámpáshoz vezettem, annak homályos, pislákoló fényénél olvastam fel neki a verset. Végezetül egy csókkal pecsételtem meg, amelyet az arcára nyomtam. — Vasárnaponként, s a táncórákon kívül is meghívást kaptunk, amikor is táncoltunk vagy játszottunk. Egyszer valahol egy közmondást hallottam: Csókolódzni sötétben jó — ezt meg is kíséreltem, s úgy tettem, mintha véletlenül oltottam volna ki a világot. — Gyakran üldögéltünk ábrándozva a szobában, ilyenkor kiöntöttem néki szívemet - nem gyújtottunk világot, csak az éppen az ablak előtt álló utcai lámpás halovány fénye vetődött ránk. [É/22| A külső hidegtől bepárásodott ablak üvegtáblájára felírtam / az ujjammal: Therese, és boldog voltam, ha mosolygott. Ferri öcsém, akinek mindezek nem kerülték el figyelmét, s akinek számára Therese szívében már nem jutott hely, féltékeny lett, és gyakran egészen bosszúsan jött haza. A mi korán ébredt szerelmünk Therese szüleinek figyelmét is magára vonta, — és nem engedték el többé a táncórákra. Ez nagyon elszomorított, s mivel a tavasz is közelgett, mi is kimaradtunk onnan. Második fellobbanásom, amelyik tovább tartott, s nem aludt ki oly hamar, Amalie Fabricius volt, akit húgaimnál a leányiskolában ismertem meg, ahová Ferrixel szintén eljártunk táncolni. Mi ketten voltunk csak fiúk, talán 30 lány között. Itt már Ferri is talált ízlése szerinti szépségeket, nekem azonban Amalie tetszett legjobban, és ma is jól emlékezetemben él, milyen jól állt neki az a piros tibetanyagból készült ruha, amelyben először megláttam. Az érzelem, amely iránta hevített, sokkal mélyebb volt, komollyá és elgondolkodóvá tett. Képe mindig előttem lebegett, gondolataim csak reá irányultak, és számtalanszor álmodoztam róla! - Valahányszor megláttam, szívem gyorsabban vert, elpirultam, s ha húgaimhoz jött látogatóba, oly elfogódott lettem, hogy szinte egyetlen szót sem tudtam kiejteni. Ha velem szemben ült azon-