Forrai Ibolya szerk.: Egy pesti polgár Európában - Negyvennyolcas idők 3. (A Néprajzi Múzeum forráskiadványai 6; Budapest, 2000)

GIERGL HENRIK ÜVEGMŰVES ÖNÉLETÍRÁSA, ÚTIJEGYZETEI ÉS NAPLÓI 1845-1865 - Napló. Negyedik könyv (Ford.: dr. Györgyi Gézáné Zámor Magda)

legszükségesebb kis kiadásoknak, és szerény vasárnapi szórakozásra vonatkozó igényeimnek fedezésére. — Ez a helyzet megszégyenítő és megalázó volt számomra. Olyan volt, mintha nyomasztó titkot hordoztam volna magamban. Mivel sokszor teljesen pénz híján voltam, kerültem a hozzám hasonló társaságot, és nem kerestem senki ismeretségét sem. Végül még Emil házában is megtűrt személynek éreztem magamat, akivel tapintatból kíméletesen kell bánni. - Amikor tavasszal, 1848. február 24-én Párizsban kitört a forradalom, és ez a hatalmas, erjedő mozgalom egész Németországban és fél Európában elterjedt, hazahívtak - mert akkoriban a legtöbb állam kiutasította a külföldieket. / [N4/92] Berlinben semmit sem tudtam tanulni mesterségemből. Törekvést éreztem magamban, hogy valami ismeretlent elérjek, amelyhez azonban sem eszközöket, sem utat nem találtam. Vezetés és útmutatás nélkül nem tudtam, hogy voltaképpen mit is akarok, buzgóság és a legjobb akarat élt bennem, mégis tétlen voltam. Nagy belső nyugtalanságot éreztem, és nagyon elégedetlen voltam; a háziak előzékeny magatartása nem elégített ki. Sorsomat vádoltam és vágyakozva vártam valami fordulatot. Egy fiatal ember nevelése nem ér véget a gyermek- és ifjúkorral; és azokat az éveket, melyekben elválik ugyan a szülői háztól, és elindul a világba, de még mindig a szüleitől függ, és még nem önálló, a nevelés utókúrájának szeretném nevezni, amely gyakran éppoly nagy hatást gyakorol rá, mint az első nevelési korszak! Ha az én nevelésemet a fent említett utókúrával együtt gondosan szemügyre veszem, arra a végeredményre kell jutnom, hogy nem is lehetett volna más az eredménye! Mindez egy csen|N4/93] des, szerény, igénytelen személyiséghez vezetett, aki félénk, de nem / titkolódzó, becsületes, és ami a szívén, az a száján is — közlékeny, hevül az igazi barátságért, fogékony minden nemesre, szépre, lelkesítőre, de nagyon érzékeny minden sértésre és szemrehányásra -, minden elszenvedett igazságtalanságra és meg nem érdemelt háttérbe szorításra; és teljesen felháborítja a durvaság, a cinizmus és a rafinált, előre eltervezett és kivitelezett gazemberség és árulás. Én ezt a szigorú felfogást az igazság és igazságtalanság, a becsületes emberek és a csirkefogók megítélésében a mai napig megőriztem - alig, vagy még inkább nem ismerek mentséget rafinált ravaszkodások és becstelen cselekedetek indokolására, még akkor sem, ha a mai világban ezek elfogadott szokásokká is váltak! - Mindig egyenes úton jártam, sohasem voltak rejtett mellékes céljaim, amelyeket netán politikai okokból követtem volna (hogy mások útját elvágjam, nekik csapdát állítsak, vagy hogy egy riválisnak kellemetlenséget szerezzek —) senkinek a világon nem kellett bevallanom elkövetett tettet — és éppen ez az, amit legfőképpen a szememre vetnek. „Ilyen túlhajtottan becsületes alapelveket a mai világban már senki sem követ" — hallottam már sokaktól, és sajnos, sokszor azt tapasztaltam, aki ezt mondta, annak igaza volt! - / [N4/94] Noha minden képmutatásnak és színlelésnek nagy ellensége vagyok, mégis színlelnem kellett volna, s ezt nagyon ügyetlenül vittem véghez, mert egész egyéniségemmel nem harmonizált. Százszor is beláttam, hogy mennyire hátrányos rám nézve, ha nem úszom az árral, és nem üvöltök a farkasokkal; sokszor küzdöttem ez ellen, de hiába - természetemmel ellenkezett volna, ha másképpen viselkedem! — Egy belső hang, nem tudom,yő hang volt-e - vagy rossz —, sokszor így szólt hozzám: „Te becsületességeddel és szerénységeddel ostoba fickónak tűnsz, tégy úgy, mint a többiek!" - Sokat küzdöttem magammal, azután rezignáltán így szóltam: „A sors ezt adta osztályrészemül!" — Ha fiúkoromban több szabadság adatott volna nekem, ha sok pajtással érintkezhettem volna, s ezáltal, mint mondani szokták, „beavatottahh"lettem volna, ha végül a tanuló- és vándorévek jobban alakultak volna számomra, mint ahogy sajnos történt, talán többre vittem volna -