Forrai Ibolya szerk.: Egy pesti polgár Európában - Negyvennyolcas idők 3. (A Néprajzi Múzeum forráskiadványai 6; Budapest, 2000)

GIERGL HENRIK ÜVEGMŰVES ÖNÉLETÍRÁSA, ÚTIJEGYZETEI ÉS NAPLÓI 1845-1865 - Életem története, bevezetésül naplómhoz (Ford.: dr. Györgyi Gézáné Zámor Magda)

rásokból. - Akkor minden munkát abbahagytak és félreverték a harangokat. Nem lehet borzalmasabb és rémületesebb dolgot elképzelni, mint a vészharang kongását, amikor nincs tűzvész. Ez valami rettenetes, kétségbeesés és félelem ül az emberek arcvonásain, aggodalommal várják, mi jöhet még, egyesek hangosan beszélni is alig mernek, nehogy rontsanak a helyzeten. Láttam egy csomó embert fáklyával szaladgálni fel és alá, hogy a földszintes lakásokból az első emeletre meneküljenek; volt, aki boltját rámolta ki, a legtöbben ágyneművel megrakodva futottak el. — Kedden, 1838. március 13-án éjjel 11 órakor beszakadt a gát, és a víz zúgva és tajtékozva ömlött be, mint egy lisztfelhő a Régiposta utcán át, s házunk előtt szinte azonnal egyesült az Aranykéz utcából és a Váci utcából betörő víztömeggel. — Ez olyan zajt keltett, mint egy vízesés, majd azonnal halotti csend uralkodott el. Hamarosan elvezették a postalovakat a mienkkel szemközti házból, ahol a mi boltunk és az ő istállójuk / volt, az Úri utcai posta épülethez, ahol még nem volt víz. A mi üzletünkben minden [É/13] úgy maradt, ahogy volt, kivéve az aranykeretes tükröket, pedig ezeket már korábban magasabbra helyeztük, a víz mégis elérte őket — de ki gondolta volna, hogy a víz ilyen magasra feljöhet?! Akkoriban egy vendéglős lakott a házban, aki a pincében egy borjút nevelt, de nem tudván ezt hol elhelyezni, levágta az állatot. A borjú húsából táplálkozott a ház minden lakója egész idő alatt, s ami az étkezést illeti, semmiben sem szenvedtünk hiányt, mert liszttel, hüvelyesekkel stb. is jól el voltunk látva. Az iszonyatos szerencsétlenség ellenére gyakran láthattunk olyan jeleneteket, amelyek akaratlanul is megnevettettek; gyakran láttunk embereket ládában, hordóban, ajtóra szegezett mosóteknőben hajózni. Szomszédságunkban egy fiatal ügyvéd lakott, aki éppen szemlére akart indulni, s egy olyan ládában láttuk előttünk elúszni, amilyenekl)ől sokat láttunk a Szentkirályi-féle ház udvarán. Alig jutott azonban vagy 20 lépésnyire házától, a ládába behatolt a víz, és az fokozatosan süllyedni kezdett, s ő félelmében hangosan felkiáltott. Szerencsére a víz csak a melléig ért. — A Duna március 15-én érte el a legmagasabb szintjét, ekkor egyes házaknál, pl. a plébániatemplomnál az első emeletig emelkedett. — Csak Pest legmagasabb pontjai nem kerültek víz alá, mint az evangélikus templom, a ferences templom és / az Invalidusok palotája, az új vásár- [É/14) tér stb., ahová az emberek mindenhonnan menekülhettek. A vásártéren még álltak az árusító bódék, amelyekben szegény családok húzódtak meg, ezekben kerestek menedéket. - Nap mint nap sokan menekültek Budára, e célból gőzhajó járt a jégzajlásban, s díjtalanul felvette az embereket, akik kisebb-nagyobb csónakokkal az utcákon át a Dunáig merészkedtek. Ezt a pestiek a néhai öreg József főhercegnek köszönhették, aki sokat tett a népért. — A szörnyű magas vízállás végre megemelte a jeget, és amint az levegőhöz jutott, hamarosan láthattuk, amint a legnagyobb jégtömbök nyílsebesen úsznak le a nyílt Dunán. — Legjobban a rossz hírek aggasztottak, amelyeket hallottunk, és amelyek, mint ilyenkor történni szokott, egyre nagyobbra nőttek — mindenki hozzátoldott valamit, növekedésüknek nem volt határa. Egy ember azt mesélte, hogy egyik vagy másik ház teljes magasságában végigrepedt, hamarosan már azt is hallottuk, hogy már össze is omlott, és így követték egymást a rémhírek, amelyek a saját létünk feletti aggodalmunkat egyre csak növelték, mivel házunk előtt úgy összetorlódott a jég, hogy a házból még végső szükségben sem tudtunk volna a kapun kijutni. Egész Pesten több mint 2000 ház omlott össze, természetesen főleg a kisebb házak, különösen sokat szenvedett a Józsefváros, a Ferencváros és a Terézváros, ahol egész utcák omlottak össze, és / valamennyi háztető a földön feküdt. [É/15] A víz most már egyfolytában apadt, és szombat délután a hozzánk legközelebb eső utcákból is eltűnt, így házunkat elhagyhattuk. Atyám azonnal a raktárba sietett, hogy megnézze, mennyi