Forrai Ibolya szerk.: Egy pesti polgár Európában - Negyvennyolcas idők 3. (A Néprajzi Múzeum forráskiadványai 6; Budapest, 2000)
GIERGL HENRIK ÜVEGMŰVES ÖNÉLETÍRÁSA, ÚTIJEGYZETEI ÉS NAPLÓI 1845-1865 - Napló. Harmadik könyv (Ford.: dr. Györgyi Gézáné Zámor Magda)
Úgy tűnt fel nekem, mintha a kocsiban ülő utasok azt kérdeznék maguktól: „vajon ez a fiatal pár házaspár lenne? ilyen fiatalon? Ez lehetetlen! Talán megszöktette a leánykát?!" — És Istenemre, nem ért volna váratlanul, ha az egyik utas egészen nyersen megkérdezett volna, hogy vajon megszöktettem-e a leányt? ki vagyok én egyáltalán? stb.? Ezen gondolatok miatt, és mert nem szeretem, ha mindenfelől rám bámulnak, ezért gyorsan visszavonultam a legtávolabbi sarokba, és kényelembe helyezkedtem. - / [N3/37] Ez az elzárkózás hosszabb időre unalmasnak ígérkezett volna, de alig 10 percig tarthatott, mert megjelent egy úr, aki a fején viselt vörös fez ellenére németnek látszott, és lika mellé telepedett. Beszéde után ítélve hamarosan megállapítottam hogy porosz, amit később maga is megerősített, és születési helyét is megnevezte, ezt azonban elfelejtettem. Jó negyvenesnek látszott, igen bőbeszédű volt, a nagy hőség miatt, a kényelem kedvéért lerakta kabátját, és egy barhent ujjasban ült velem szemben. Miután kérdésére, hogy Ilka vajon feleségem-e, igennel válaszoltam, bókot vágott mindkettőnk felé, s mikor meghallotta, hogy Velencébe készülünk, igen megörült, és elmesélte, hogy ő is Itáliából jön, ahol először egy évig Nápolyban, majd 3 hónapig Palermóban, 1/2 évig Rómában, és hosszabb ideig Milánóban és Velencében tartózkodott, és már legalább 10 éve utazgat. Minden várost ismer, és minden vidék népét ismeri Itáliában keresztül-kasul, minden városban ismeri az első- és másodosztályú hoteleket, tudja, hol lehet a legjobb bort kapni, amit úgy tűnik, nagyon kedvel, erról pirosló orra is nyomatékosan tanúskodott. - Most egy időre megelégelte az utazást és hazafelé igyekszik. — Velencében a Hotel à la Lunát ajánlotta nekünk, Triesztben pedig a né[N3/38] met vendéglőt / a „Sandwirth-hez", a postával szemben, ami olcsó és kitűnő, annál is inkább ajánlható, mert jó német konyhája van, és becsületes német emberek vezetik. Én már ismertem ezt a vendéglőt, abból az időből, amikor iparoslegényként jártam erre — akkor azonban inkább csak egyszerű szállásnak számított, ezért kicsit csodálkoztam ezen a dicséreten. Mivel azonban ő azt válaszolta, hogy alig 4 hete lakott ott, és nagyon jónak találta, azt gondoltam, hogy a vendéglő nagyszabású újjászervezésen eshetett át, és feljegyeztem magamnak. — Délfelé érkeztünk Újvárba, ahol már minden asztal terítve várt, és finom ételek kellemes illata áradt felénk. Itt nolens, volens sietve és farkasétvággyal kellett elfogyasztani az ebédet, ha nem akart az ember lemaradni. Alig ült le az ember az asztalhoz, a szomszéd már kiált: „Pincér! Fizetek!", így sokaknak nincs bátorsága második vagy éppen harmadik fogást rendelni, hanem azon igyekeznek, hogy készen legyenek. Velünk is éppen így esett, de szükség esetére eltettem néhány zsemlét. Amikor beszálltunk a kocsiba, a fiatal Bernhard Iszerbe* botlottunk, aki láthatólag örült ne[N3/39] künk, közelünkben / telepedett le, és Bécsig velünk maradt. Az utazás Bécsig elég egyhangú, csak Visegrádnál szép, majd pedig Pozsonytól a Morvamezőig. Pozsonyban vagont váltottunk, és ezek annyira tele voltak utasokkal, hogy csaknem elviselhetetlen volt a zsúíoltság abban a hőségben. — 6 óra tájban érkeztünk meg Bécsbe, ahol Bernhard apja várt a pályaudvaron. A Fehér farkas fogadóba szálltunk, s lszer úr megígérte, hogy ott meglátogat, és együtt megyünk majd vacsorázni valami szép nyári kerthelyiségbe. A „Veréb" mellett döntöttünk. — Bécsben 4 napot töltöttünk, ez, persze, nagyon kevés volt Ilka számára, aki még sohasem volt Bécsben, és nem sikerült mindazt az ezerféle látnivalót és benyomást, amit a hatalmas császárváros élete kínált neki, maradandóan emlékezetébe bevésnie. Túl sok volt ez egyszerre, és Szegény egy fél év múlva meghalt Bécsben, kolerában.
