Forrai Ibolya szerk.: Egy pesti polgár Európában - Negyvennyolcas idők 3. (A Néprajzi Múzeum forráskiadványai 6; Budapest, 2000)

GIERGL HENRIK ÜVEGMŰVES ÖNÉLETÍRÁSA, ÚTIJEGYZETEI ÉS NAPLÓI 1845-1865 - Napló. Harmadik könyv (Ford.: dr. Györgyi Gézáné Zámor Magda)

újra lássalak, hiszen ez volt a legerősebb vágyam. Anyám mosolyogva javasolta: „ha igazán gáláns akarsz lenni, adj neki egy új legyezőt ajándékba." - Nem fogja elfogadni, gondoltam. „Ki tudja, próbálj szerencsét." - Természetesen ezt nem hagytam kétszer mondani magam[N3/24] nak, és új / legyezőt vittem Neked a zsebemben. - Nem fogadtad el, hiába kértelek! - Ennél nagyobb bánatot nem okozhattál volna nekem, akit áthatott az irántad érzett szerelem, szomorúan és szégyenkezve mentem haza. Reményeim elhervadtak, annál nagyobbak lettek kétségeim. Condolkoztam, és rájöttem, hogy neked van igazad, tolakodó voltam - úgy éreztem, felismerem, hogy te a legcsekélyebb biztatást sem akarod adni nekem, hanem arra akartál rámutatni, hogy igyekezetem teljesen hiábavaló. — Otthon semmit sem mondtam a dologról, magamba zárkóztam. — Még régebben elígértél nekem 2 négyest a Hasenstabék házi báljára. Most szinte sajnáltalak Téged is, magamat is, mivel azt gondoltam, hogy ezt most csak kényszerűségből teszed, és csak azért táncolsz velem, hogy ígéretedet megtartsad. Mennyire örültem, mikor a bálon Téged vidámnak, élénknek és örömtől sugárzónak láttalak. Büszke voltam, hogy Veled táncolhatok, s ahogy körülpillantottam, diadalmas volt a tekintetem. Prybilla, aki tudott irántad érzett szerelmemről, mivel csak lelkesedéssel szóltam Rólad, azt mondta nekem, hogy beszélt Neked az érzelmeimről. — Mondd, édes Ilka, mit gondoltál akkor rólam?" Általában jó benyomást tettél rám, mindenkitől dicséretet hallottam Rólad, csak az volt furcsa, hogy nagyon csendes voltál, és keveset beszéltél. Azt gondoltam, az nem lehetséges, hogy [N3/25] engem szeret, mert / akkor többet beszélgetne velem. Más fiatalemberek hasonló esetben nem így viselkednének, azért sem tudtam elhinni, mert nekem annyira új volt az gondolat, hogy én, aki összes unokanővérem közül a legfiatalabb vagyok, aki nem gondoltam még férjhez menésre, és éppen azért, mert a legfiatalabb voltam, azt hittem, hogy minden unokanővéremnek és a nővéremnek is előbb kell férjhez mennie — én menjek elsőnek férjhez? ez nem fért a fejembe. — Úgy éreztem, ha előbb mennék férjhez, ezzel megtagadnám a nővéremnek és idősebb unokanővéreimnek járó köteles tiszteletet, még magamat is szinte gyermeknek éreztem, hiszen otthon is mindig én voltam a „kicsi". - Nagyon félénk voltam, és főként nem tudtam hinni a szerelmedben - s ha hittem is, azt gondoltam, hamar elmúlik. — „Kedves Ilkám, éppen a legyező-dologban, mikor Fritz bátyáddal beszélgettem, veszítettem el a bátorságom, nem mertem őszintén feltárni gondolataimat, és azt gondoltam, nem szabad nyíltan beszélnem. Minden szót a mérlegre tettem, s szótlanná váltam. — Míg más fiatalemberek fecsegtek, és Neked tették a szépet, én nem, én annál tartózkodóbb lettem. Korábban szemrehányást is tettem magamnak, miért nem tudok olyan lenni, mint mások, hisz így nem [N3/26] tudok érvényesülni a társaságban. - / Most már nem gondolkodom így, aki közelebbről ismer, becsülni fog, idegenekkel pedig nem barátkozom. Elmondhatom, hogy aki megismer, egyszersmind a barátom lesz. - Sokan csak felületesen ismernek, mert visszahúzódom a társaságuktól. Drága Ilka, te most már meggyőződhettél szerelmemről. Sok fáradságba kerül, míg az ember oly közel jut valakihez, mert némi óvatosság is kell, nehogy később csalódás érjen. - Olyan mélységes tisztelettel, rajongással és határtalan szerelemmel vagyok áthatva irántad, hogy nélküled élni se tudnék. Szeretni foglak, míg élek! - Te is ennyire szeretsz? - Kérdezlek, jóllehet tudom, hogy szeretsz - de nem hiszed, hogy egy férfi számára milyen elragadó élmény szerelme szájából hallani a vallomást (akár 1000-szer is), hogy szeretsz. - örökké fogsz-e szeretni? Biztosítalak, hogy csak attól a gondolattól reszketek, hogy szerelmed irántam egyszer majd kihűlhet. Nekem nem volt elég, amikor azt mondtad: „Ha szeretni fogsz, én is szeretni foglak." Ez úgy hangzik, mintha kötelességből, hálából vagy viszonzásként mondanád. Úgy akarom, hogy egész lelkedből szeress, saját hajlandóságodból, oly határtalanul és mindenek fölött, mint én téged!" -