Forrai Ibolya szerk.: Egy pesti polgár Európában - Negyvennyolcas idők 3. (A Néprajzi Múzeum forráskiadványai 6; Budapest, 2000)
GIERGL HENRIK ÜVEGMŰVES ÖNÉLETÍRÁSA, ÚTIJEGYZETEI ÉS NAPLÓI 1845-1865 - Napló. Első könyv (Ford.: dr. Györgyi Gézáné Zámor Magda)
[Ni/264] Mannheim, 1852. november 8. Úgy, mint ahogy Diogenes lámpással keresett embereket, vagy bölcseket, és nem találta meg a felfogásának megfelelőket, úgy keresném én is most a boldog embereket - egy királlyal sem cserélnék! Ma megint szép este vár rám, Marie-\a\ táncolhatok. — Mikor tegnapelőtt arra kértem, engedje meg, hogy figyelmességem csekély jeleként egy első, ámbár szerény kis ajándékot nyújthassak át neki, női pecsétgyűrűt adtam át, aminek nagyon örült; és rögtön megmutatta szüleinek. — Tegnap először láttam őt neglizsében, azaz egyszerű házi ruhában, haja apró copfokba volt befonva, még nem volt megfésülve. Egy vőlegény előtt már szabad így megjelenni - ah, elragadóbb volt, mint valaha! — Miután előzőleg valamit ebédeltem, tegnap délben 12 órakor Grohe úrral Mannheimbe utaztam, és éppen az ebéd végére érkeztünk a Leibfried családhoz, ahol néhány tósztot mondtak a vőlegény üdvözlésére stb. Délután a Kast nagyszülőket látogattuk meg, akik megcsókoltak, és mint unokájukat üdvözöltek. Az öröm általános volt. Lina is megjelent, őt is megcsó[Nl/265] koltam és sógornőmként üdvözöltem, / itt sem maradtak el a tósztok és pezsgőt szolgáltak fel. Este az Operába akartam menni: Vestalinát 6 * adták, de olyan sokáig maradtunk az asztalnál ülve, és olyan jól szórakoztunk, hogy végül is elmulasztottam, amit azonban egyáltalán nem is bántam. Arról is beszéltünk, hogy az eljegyzést titokban kell-e tartani, vagy nyilvánosságra kell hozni. Mindenki az utóbbi mellett volt; csak az eljegyzési értesítéseket kell mielőbb megrendelni. Este Leibfrieddel és Grohe úrral az Orosz Udvarhoz (Russische Hof) vendéglőié mentünk, ahol Marie egyik nagybátyjával, Hanewinkel úrral találkoztunk össze, akinek vőlegényként mutattak be. Azt mondta, hogy már sejtette a dolgot, mivelhogy többször látott engem Kast úr lakásán (irodája ablakából éppen a házra lehet látni), és tréfásan titkolódzónak nevezett; — mi azzal mentegetőztünk, hogy olyan friss az egész, hogy még nincs készen a nyomtatott értesítés. — Mannheim, szerda, 1852. november 10. Hétfőn ebéd után megint Heidelbergbe utaztam, és a Sólyom fogadóban szálltam meg. Bizonyos, hogy még sohasem utaztam ennyit egy vasúti vonalon oda és vissza, mint innen Heidelbergbe, ez az egész utazás csak fél óráig tart. A kocsiban, amelyben ültem, 2 fiatal / [Ni/2661 hölgy is utazott Heidelbergbe, akik, úgy tűnt, szintén a bálba készültek, és jól sejtettem, ott tényleg viszontláttam őket. - Marie most is a legszebb volt! Lina is velünk jött a bálba, de nem velem jött, hanem már délelőtt átjött az előkészületek miatt. Most sokkal jobban szórakoztam, mint az első bálban, a bál is szebb volt és népesebb. A cotillonnál rózsaszín szalagot tűzött fel nekem Marie, amit örök emlékül meg fogok őrizni. Megismerkedtem egy fiatalemberrel, Szuhányi volt a neve, aki régebben kosztos volt a Grohe házban és nagyon rajongott a Grohe családért; és Marie szépségét és jó tulajdonságait magasztalta, amivel nagy lelkesedéssel egyetértettem. És ez a csodálatos leány, nemének gyöngye, a bálkirálynő az én drága körülrajongott menyasszonyom! 2 órakor mentünk haza, olyan koromsötét volt az éj, hogy a Sólyom fogadót alig találtam meg a sok hasonló ház között — tanácstalanul álltam, hogy csengessek-e vagy sem, amikor két bérkocsi jött kivilágítva, és megvilágították az egész utcát. — jNi/267] Másnap reggel ismét a Grohe. családhoz mentem, azután / meglátogattam Bischoff urat, elmeséltem neki boldogságomat. Marie is velem akart jönni, de még nem volt készen az öltözködéssel. Megnéztem a nemzetségkönyv-lapokat, amelyeket Ernestine és Adele készített nővéM A vesztaszűz, Gaspare Spoiilini operája.
