Forrai Ibolya szerk.: Egy pesti polgár Európában - Negyvennyolcas idők 3. (A Néprajzi Múzeum forráskiadványai 6; Budapest, 2000)

GIERGL HENRIK ÜVEGMŰVES ÖNÉLETÍRÁSA, ÚTIJEGYZETEI ÉS NAPLÓI 1845-1865 - Napló. Első könyv (Ford.: dr. Györgyi Gézáné Zámor Magda)

tetőgerendába; - ezt természetesen mindnyájan nagyon sajnáltuk, én nagyon dicsértem szor­galmát és gondosságát a házi munkákban, s azt tanácsoltam, az ilyen nehéz munkát hagyja a személyzetre, és kímélje magát. ­Mégis elégedetlen voltam, nem is tudom, hogy magammal-e, az elölj áronéval, vagy a helyi szokásokkal; — egyszóval szép illúziómban egészen másként képzeltem, és azt gondoltam, egé­szen másképp fog történni. - Most már túl vagyunk rajta; de mikor kérdezte, hogy mikor uta­zom, és azt feleltem, hogy holnap, akkor megkért, adjam át az ő és leányai üdvözletét anyám­nak és húgaimnak, és ha már nem találkoznánk, szerencsés utat kíván, búcsúzásul kezét nyúj­totta (ahogy Németországban szokás, és a kézesóknak csak az elnevezését ismerik) és elköszönt. Mina maga is bosszankodott: „mintha elvágták volna, most már el se mehetek hozzá." - Úgy gondolom, hogy este még elmegyek a vendéglőbe, hogy a többi uraktól búcsút vegyek, akik [Nl/184] oda naponta eljönnek, s holnap / Nekarbischofsheimnek istenhozzádot mondok, talán sok évre! ­A gőzhajón Donauwörth és Regensburg között 1851. október 21. Hogy az unalomtól megmentsem magamat, naplómhoz menekülök. Hárman vagyunk utasok az első osztályon: egy idős hölgy, aki fiatal korában nagyon szép lehetett, és egészen arisztok­ratikus küllemű; egy testes úr, aki kiejtése szerint nem született német és én. — Hűvös, ködös októberi nap van ma, ezért a Duna-partban kevéssé gyönyörködhetem; s ezen felül délelőtt is kellemetlen hideg van, s a sivár fedélzetről lemenekülök a fűtött, elegáns kajütbe. - Kellemes, ha a tüzet a kályhában duruzsolni halljuk, s az ember meg tud melegedni. — Megpróbálom uta­zásomat végiggondolni. ­Nagyon nehéz volt Loíteréktól a búcsúzás. Fél 11 órakor értünk Heilbronnba, megrendeltük / |N t/185] az ebédet a vendéglőben, és ezt hamarosan megkaptuk, nehogy lekéssem a vonatot. Megvál­tottam a jegyet Ulmig, iMler a váróteremig kísért. A búcsú a kedves rokonoktól annál fájdal­masabb volt, mert Lotter és Mina is nagyon lágyszívű, és hamar sírva fakadnak. Lotter zokogva csókolt meg, majd ezekkel a szavakkal szakadt el tőlem. „Isten veled! — Jöjjetek, gyerekek!" Kézen fogta a kis Wilhelmet, és már el is tűntek. Hamarosan lármásan zakatolt a vonat kifelé a pályaudvarról, Stuttgart felé sietett, gyönyörű vidéken át. — Eltökéltem, hogy már sehol sem szakítom meg utazásomat, mivel közel 5 hete jöttem el Pestről — s utamat egyenesen Bécsnek veszem. Talán én voltam az egyetlen, aki Heilbronntól Elmig végigutazta a távolságot, szinte minden állomáson új utasok szálltak fel; — ezért egyedül ültem a sarokban, anélkül, hogy valakivel beszélgetésbe bocsátkoztam volna — ez elég unalmas lett volna, ha nem gyönyörködhettem volna a szép vidékben, s ebben nem ta­láltam volna kárpótlást, különösen a zord Alpokban, amely Odenwaldtól Svájcig terjed, észak­[Nl/186] ról délre nyúlik. Tetszett nekem / a csodálatos táj. Körülbelül 4 órával Ulm előtt emelkedni kezd a völgy, és a vasúti pálya meredeksége kezdetben alig észrevehetően növekszik, később azonban eléri az 1:40 arányt, még a Semmeringen is csak 1:45 a meredekség, tehát alig több ennél. — A vasút a hegyoldalban úgy kanyarog, hogy azt a szakaszt, amelyen az előbb halad­tunk, sokszor szemben látjuk, csak valamivel mélyebben, és minden oldalról gyönyörködhe­tünk a mélyben szélesen elterülő völgyek látványában. Később Geisslingennél szűkül a völgy, meredekebb a pálya, a vonat elé két nagy teljesítményű mozdonyt kapcsolnak. Lent a völgy­ben falvak és magányos parasztudvarok fekszenek a völgyet átszelő patak mellett, és fentről, majdnem a hegy tetejéről, lelátunk a házak udvarába. A vasúti pálya legmagasabb pontján a táj fennsíknak látszik, amelyen vastag köd feküdt. Innen még 2 óra volt Ulmig az út, fél 7 táj­ban értünk oda. -

Next

/
Thumbnails
Contents