Forrai Ibolya szerk.: Egy pesti polgár Európában - Negyvennyolcas idők 3. (A Néprajzi Múzeum forráskiadványai 6; Budapest, 2000)

GIERGL HENRIK ÜVEGMŰVES ÖNÉLETÍRÁSA, ÚTIJEGYZETEI ÉS NAPLÓI 1845-1865 - Napló. Első könyv (Ford.: dr. Györgyi Gézáné Zámor Magda)

Utóirat. Most jöttem haza a színházból. - Isidor és Olga

42 volt a darab címe. A nézó'tér éppen olyan ócska és sötét, mintha a franciák éjszakai tábortüzet raktak volna benne; annál szebben ragyognak a csinos jelenségek a páholyokban, a mannheimi elegáns dámák. - Ügy tűnik, hogy rég nem láttam ilyen szép hölgykoszorút, mint ma. Josefine-t is láttam, ugyanabban a sorban ült, ahol én, sajnos, a sor másik végén. Josefine Leibfriedékkel éppen szemben lakik, és valahányszor feltűnt az ablakban, kissé kokettáltam vele. Nagyon csinos, kék szemű, szőke, és úgy viseli szép hajfonatát, ahogy Németországban szokás, a feje tetején koszorúban, mint egy glóriát. Árva - és nagybátyjánál lakik, aki ó't nevelőnőnek taníttatja ki. - Isten veled! / [Nt/163] Nekarbischofsheim, 1851. október 12. Nagyon boldog vagyok, kedves Húgoeskám! mert csupa szerető lénnyel vagyok körülvéve; tegnap este érkeztem Lotter nagybátyám házába. Elértem utazásom legtávolabbi célját, és 8 napi itt tartózkodás után, amit nagybátyámnak meg kellett ígértem, egyenesen haza fogok utazni. Csak azt sajnáltam nagyon, hogy nagynénémet ágyban találtam, néhány napja betegen fekszik, de ma már kicsit jobban érzi magát, amit annak a nagy örömnek is tulajdonít, melyet érkezésem okozott. A kedves jó néném! Lotter sírt örömében, és nagyon sajnálta, hogy Oskar fia nincs itthon, néhány hete Pforzheimbe utazott, mert megkezdődött az iskolaév. — Wilhelm egy fejjel magasabb lett, mióta nem láttam, és csinos, okos nagyfiú lett. Azt reméltem, hogy tegnap 4 órára ideérkezem, de csak 1/2 8-kor érkeztem meg, így Lotter már nem is várt, mivel Leibfried tanácsára Mannheimből megírtam neki érkezésem idejét. Leibfried örül minden meglepetésnek - Lotter azonban nem szenvedheti a meglepetéseket, / (Ni/164) ezért kellett Lotternek előre írnom. Ebben egyébként igaza van, és én is teljesen egyetértek vele. Leibfried kikísért a pályaudvarra, ahol 1/4 11 órakor indult a vonat és félóra alatt Heidelbergbe érkeztem. Számításaink szerint a Sinsheimbe induló omnibuszt még el kellett volna érnem, ez azonban már valamivel előbb elment, amin nagyon mérgelődtem. A legközelebbi 2 órakor indult. Gyötört a türelmetlenség; tovább szerettem volna jutni; a bosszúság attól is elvette kedvemet, hogy a várhoz felmenjek; ezért csak ott ültem a Lovaghoz címzett vendéglőben, ahol az újságokat olvastam, és menüt ettem. Itt csupa diákkal ebédeltem együtt, és minden másodiknak az arcán forradás volt, aminek tudata büszkeséggel töltötte el őket. Egy ilyen bátorsági bizonyítvány nekem azért kicsit bolondosnak tűnik, éppen úgy, mint a tőrrel átszúrt sapka. Mannheimben és Heidelbergben bevett szokás, hogy a vendéglőkben ebédidőben és este kisleánykák vagy öregasszonyok szép kis csokrokat kínálnak megvételre. Leibfried is mindennap hoz egy kis csokrot nénémnek. - / [N t/165] Itt véletlenül egy férfi jött be a szobába, és minden vendég tányérja mellé barátságos grimasszal és egy kis kecsességgel letett egy kis csokrot, és csak azután kezdte érte a pénzt begyűjteni, miután a virágok kiosztását befejezte. Ez a szokás nekem nagyon tetszik, van benne egy kis költői feltételezés, vagyis feltételezik, hogy mindenkinek van otthon kedvese. Alig lett vége az ebédnek, előállott a kocsi, mire a pincér sietve hozta azt a fogást, amely még a menühöz tartozott, nehogy elmulasszam. hidor und Olga oder die Leibeigenen, Ernst Raupach vígjátéka.