Forrai Ibolya szerk.: Egy pesti polgár Európában - Negyvennyolcas idők 3. (A Néprajzi Múzeum forráskiadványai 6; Budapest, 2000)

GIERGL HENRIK ÜVEGMŰVES ÖNÉLETÍRÁSA, ÚTIJEGYZETEI ÉS NAPLÓI 1845-1865 - Napló. Első könyv (Ford.: dr. Györgyi Gézáné Zámor Magda)

saját és adósa útiköltségét; - majd teljes 14 napig várt Pesten a nemesemberre, aki megígérte, hogy 2 napon belül megkapja a pénzét, amelyért birtokára utazott, — és végül rájött, hogy becsapták. Egyébként titkon még remélte, hogy pénzét megkapja. így élnek vissza némelyek az emberi jósággal. - Mikor tó'lem búcsút vett, minden pesti barátjának üdvözletét küldte, és címét egy tucat példányban felírva adta át nekem. Az út Eisenachba nem volt új számomra, ezt már egyszer megtettem. Az idő rossz volt, Casselben esett, mikor odaérkeztünk. A vonatban megismerkedtem egy fiatalemberrel, gyógyszerész és a mi Könitzerünknek fiatalkori barátja. Ideadta névjegykártyáját, és üdvözletét küldte neki, majd elmesélte, hogy Koppenhágából Bécsbe utazott, most pedig szülővárosába, [Ni/156] Frankfurtba tart. / Csatlakozott hozzám, és Casselben a Német Udvarban (Deutsches Hof) együtt béreltünk lakást. Másnap tovább utaztunk, Marburgon és Giessenen át Frankfurtba, ahová este 5 órakor érkeztünk meg. Hogy ez klasszikus föld, azt nemcsak a régi épületek és falak Frankfurt környékén található romjai mutatják, hanem a kissé nevetséges elnémetesített falunevek, amelyek valószínűleg római eredetűek, például Vilbel falu és vasútállomás (villa bella helyett), és Bonamees (bona messa helyett) stb. Útitársam az apai házba sietett, én pedig a Stadt Brüssel szállóba mentem, azután pedig, mivel még jókor volt, a színházba siettem. Ott egy jó vígjátékot játszottak: a Titkos ügynök

40 címen. Ma reggel továbbutaztam a szép erdős vidéken, és 11-kor érkeztem Mannheimbe. Ott bérkocsiba ültem, és nagybátyámhoz hajtattam; olyan volt itt nekem, mintha második otthonom [Nl/157] lenne, és mindenre, amit most láttam, / még mind jól emlékeztem. Mivel a kocsis nem ismerte a lakást, megadtam neki a címet: 06. No. I.,

41 és hamarosan odaértünk. Teljesen váratlanul leptem meg őket, és senkinek a legcsekélyebb fogalma sem volt arról, hogy jövök - ezért Anna, aki a bejárati ajtót kinyitotta, meg sem ismert. Rosszkedvűnek látszott, és sötét arccal nézett. Örömömben a nyakába borultam volna, s kérdésemre, hogy Leibfried itthon van-e, szárazon válaszolta „Igen, tessék besétálni." — Nem tudtam magam türtőztetni tovább, megmondtam ki vagyok. „Ah, a Heinrich! kiáltott örömmel, hát nézze csak, nem ismertem meg - ó, jöjjön csak befelé" — és ezekkel a szavakkal vezetett be a szobába: „Tessék csak elképzelni" - kiáltott Leibfried nénémnek - „Itt van Heinrich!" — A szobában még 2 fiatal leányka volt, nagynéném unokahúgai, akik apjukkal, a professzor úrral, Heidelbergből érkeztek ide látogatóba: Nagybátyám a szomszéd szobában írt. Jó nagynéném az ámulattól még alig tudott magához térni, és bekiáltott a szomszéd szobába: Papa! jöjj [Nt/1.58] csak gyorsan ki, / nézd csak, látogató jött Magyarországról! — „Ah, hát ez Heinrich!" - mondta nagybátyám nevetve, aztán összecsókolództunk. Azután mesélnem kellett, miért is indultam útnak, hogy vannak az otthoniak, meddig maradhatok stb. Itt tartózkodásomat 2 napra korlátoztam, mert régóta eljöttem hazulról, és még Lottert is meg akarom látogatni. - Hamarosan megjött nagynéném fivére, a két kislány apja, és asztalhoz ültünk, ahol sokat beszélgettünk Magyarországról. Étkezés után Leibfrieddel sétáltam a palotaDer geheime Agent, Friedrich Wilhelm Hackländer vígjátéka, a pesti Nemzeti Színházban A titkos ügyvivő címen játszották 1852-ben. A Mannheimben használatos utca- és házszámrendszerről lásd az „Utazásom leírása és naplóm 1845,46 és 47/48 három esztendejében" naplókötet 196-197. oldalát (U/196-197. old.).