Forrai Ibolya szerk.: Egy pesti polgár Európában - Negyvennyolcas idők 3. (A Néprajzi Múzeum forráskiadványai 6; Budapest, 2000)
GIERGL HENRIK ÜVEGMŰVES ÖNÉLETÍRÁSA, ÚTIJEGYZETEI ÉS NAPLÓI 1845-1865 - Napló. Első könyv (Ford.: dr. Györgyi Gézáné Zámor Magda)
Még sohasem sajnáltam ennyire, hogy nem tudok zongorázni, mint tegnap. - Lotti kisasszony néhány szép dalt énekelt nekünk: a Stándchen i5-í és az Ajánlás-l Kükentól, azután egy egészen szép dalt: - Vajon eljön-e síromhoz imádkozni, ha meghalok? stb. Az egyik jelenlévő fiatalember eljátszotta Gottschalktól a Néger dalt, néhány dalt Mendelssohntól és Schulhoftól, és végül Chopin gyászindulóját, az utóbbi mindenkit könnyekig meghatott. Ez valóban hatalmas és fenséges zene! Biztosíthatlak, hogy szégyent éreztem, hogy be kell vallanom, mindezt a zenét nem tudom játszani. Ezt alig akarták elhinni, és azt mondták, túl szerény vagyok, hiszen ezeket a darabokat mind ismertem, és előzőleg sokat beszélgettünk zenéről. Mit nem adtam volna, ha csak kicsit is tudtam volna! — A puncs után duplán jó hangulat kerekedett; / sokat nevettünk, és később mindenkinek az (Ni/124] egészségére ittunk. Rosa hozzám is odajött poharával: és hazámat köszöntötte! meghatódva csatlakoztam egy „Éljen!'** 6 kiáltással. Minden pohárköszöntőnél egyszerre csendült valamennyi pohár. — Rosa ismét koccintott velem, és azt mondta: Éljen az Ön szeretetre méltó családja! - és azonnal hozzátette: Éljen Hedwig! Gondolhatod, hogy meg voltam lepve. Valószínűleg, gondoltam, Ludwig, a sógor, oly sokat mesélt már róla; - és jól sejtettem, mert Rosa később elmesélte, hogy 14 nappal ezelőtt, amikor itt volt, rendkívüli sietséggel készült Pestre, és oly mélyen merült gondolataiba, hogy alig hallotta kérdéseiket; és ha beszélni kezdett, minden alkalommal Pestre tért vissza. Elmondta még, hogy olyan kiváló elveket és princípiumokat adott elő, amelyek egy fiatalembernél nagyon dicséretesek, és ők is nagyon örülnek, hogy ilyen komoly jelleme van, és ilyen megfontoltan követi célkitűzéseit. — 11 óráig voltunk együtt, aztán szétoszlott a társaság. Másnap korán reggel / pedig a |Ni/i2. r ,j professzorné a többi vendéggel együtt elutazott. Mi mindnyájan kikísértük őket az útra, s mikor a két tele kocsi eltűnt, így szóltam Rosához: „Nagyságos Asszonyom most már nekem is az utazásra kell gondolnom, hogy elhagyjam ezt a nagyon megkedvelt tartózkodási helyet." „Oh, már el akar utazni? nem, ezt nem szabad tennie. Néhány napig még itt kell maradnia. Erről szó sem lehet. Már hosszú ideje előre örültünk becses látogatásának, és most, hogy alig érkezett meg, máris távozni akar. Most akarjuk élvezni a kedves társaságát." „Nagyságos Asszonyom, viszonoztam, Ön megszégyenít. Nagyon hízelgő számomra ilyent hallani, köszönöm jóságát, boldog vagyok, hogy ilyen szeretetteljes fogadtatásban lehetett részem. De őszintén be kell vallanom, hogy időm oly szigorúan van kimérve, és annyi feladat áll még előttem, hogy lehetetlenség tovább maradnom, bármennyire fáj is ez nekem; mert biztosítom, nagyságos asszonyom, hogy az itt töltött néhány napot soha el nem felejtem, és emlékeimben életem legboldogabb napjai közt fogom őrizni." — / Hasonló udvarias beszélgetések után indultam el ma délután az ebéd után, amihez Abele [M/l26| felajánlotta fogatát. Legközelebbi célom Ascherl úr neubrunsti üveggyára, mindössze egyórányi távolságra innen. Isten veled, nemsokára többet írok. — Prága, 1851. szept. 29. Folytatom az elbeszélést. Abele fogatán 4 óra körül érkeztem Neubrunstba. Ez a gyár nagyon magasan fekszik és az erdő közepén, úgy hogy egyik oldalon sem élvezhet az ember szép kilátást. A lakóház vagy urasági épület, jóllehet teljesen fából épült, nagyon impozáns volt. — Szerenád, éjjelizene, Franz Schubert dala. 16 Az eredeti szövegben is magyarul.
