Forrai Ibolya szerk.: Egy pesti polgár Európában - Negyvennyolcas idők 3. (A Néprajzi Múzeum forráskiadványai 6; Budapest, 2000)

GIERGL HENRIK ÜVEGMŰVES ÖNÉLETÍRÁSA, ÚTIJEGYZETEI ÉS NAPLÓI 1845-1865 - Napló. Első könyv (Ford.: dr. Györgyi Gézáné Zámor Magda)

tán viseli nevét, mert mindig nagyon csinosan öltözik, és nemes, szeretetreméltó viselkedésével és gyönyörű szőke hajával valóban rózsásan néz ki. Férje nagyon jóindulatú, csendes ember, nagyon keveset beszél, talán emlékszel még rá, mikor 3 éve meglátogatott minket. Rosa két kisleánya körülbelül 8-10 éves korú lehet. Most nagy vendégség van itt, egy prágai professzorné leányával, Sophie-val, aki nagyon művelt, élénk szőke leányka, még csak 13 éves, van itt még továbbá 2 Fiatal hölgy, talán rokonok és két fiatalember. Itt lakik még Lotti kisasszony, a legfiatalabb Veit lány, Rosa és Podiwin testvére; ez utóbbi az, aki 2 éve hadgyakorlaton járt hazánkban és azt a bizonyos kalácsot hozta Belgrádból. Azóta lényegesen meghízott, ugyanezt mondhatom nővéréről, Lottiról is, aki nem tartoINl/120] zik a soványak közé. Itt / lakik még egy idősebb kisasszony is, aki a háztartást látja el. Nos, Isten áldjon! Nagyon késő van már. Holnap talán többet írhatok. Péntek délelőtt, 1851. szeptember 26. Otthon az utolsó négy hétben összesen nem beszéltem annyit, mint most e rövid idő alatt - ez számomra óriási teljesítmény. Időről időre újabb lendületbe jöttem, aminek anyám biztosan nagyon örült volna. - Képzeld csak, tegnap táncoltunk is, nagyon jó hangulat volt. El akarom mesélni neked, hogyan történt. A vacsoránál jobb oldalamon a professzorné ült, a másik oldalamon Emma kisasszony, aki vele érkezett. Előtte még el kell mondanom Neked, hogy az egész társaság, amelyik jelenleg itt vendégeskedik, tegnap reggel korán elhajtott, kirándulást tett BajorországI)an, ami nagyon közel van ide, csak 2 órányira, s onnan már délután hazajöttek. / [Nl/121] Emma kisasszony érdeklődött az asztalnál, vajon egészségem helyreállt-e, amire igenlően feleltem, és meg is köszöntem kedves érdeklődését. „Azonban nagyon sajnálom, kedves kisasszony" — folytattam „hogy ezáltal nagy szórakozásból maradtam ki; - szobámban fenn hallottam a zongorajátékot, biztosan táncolt a fiatalság, mikor én már lefeküdtem." „Ó nem, mi nem táncoltunk, felelte, csak a kisleányok." „Úgy? én meg azt képzeltem, hogy Önök táncoltak" - válaszoltam, — „és - mit szólna hozzá, kisasszony, ha azt merészelném javasolni, hogy ma este kis táncestét rendezzünk? Beleegyezését adná? " „Én mindenesetre, mert nagyon szeretek táncolni." „Hát ez pompás lenne, mondtam, akkor máris ki vagyok segítve. Nagyon lekötelezne, kisasszony, ha a dolgot esetleg asztalszomszédnőinek is megemlítené." — lNl/122] Nos, futótűzként terjedt az asztal körül / és láttam, hogy nem sokkal az utazás után a jelenlevő leánykák mind titokzatosan bólogattak, és ragyogott a szemük. Lotti kisasszony hamarosan hangosan kiáltott nővérének: „Rosa! le akarjuk szedni az asztalt, és kicsit táncolni szeretnénk" — amire Rosa is kifejezte örömét. Most csak az volt a kérdés, ki fog játszani — ha mindenki táncolni akar, nem lesz zene. Ferdinand olyan áldozatkész volt, és odaült a zongorához, mivel nem nagyon szeretett táncolni. — Ez rögtönzött bál volt, francia négyest és polkát táncoltunk kimerülésig. Rosával is táncoltam 3-szor; nagyon könnyedén és graciózusan táncol. Podiwin puncsot szervírozott, melyet katonás ízlés szerint, a hölgyek számára kissé erősen készített el. A tánc után társasjátékot játszottunk, például olyat, hogy egy közmondást adtunk fel, amelyből mindenki egy szót kapott, amelyet bele kellett illesztenie a feleletbe, amit a kérdezőnek adott, és a kérdezőnek ki kellett találnia a mondatot. Nagyon mulatságos volt a következő játék is: — [Nt/123] bekötött szemmel a szoba közepén egy székre ültem, / és valaki kezét nyújtotta nekem, amiből ki kellett találnom, ki a kéz tulajdonosa. Finom kis kacsó érintett, s én felkiáltottam: ez Lotti kisasszony! - és valóban kitaláltam.