Forrai Ibolya szerk.: Egy pesti polgár Európában - Negyvennyolcas idők 3. (A Néprajzi Múzeum forráskiadványai 6; Budapest, 2000)

GIERGL HENRIK ÜVEGMŰVES ÖNÉLETÍRÁSA, ÚTIJEGYZETEI ÉS NAPLÓI 1845-1865 - Napló. Első könyv (Ford.: dr. Györgyi Gézáné Zámor Magda)

Az öreg űr, aki eddig mellettem üldögélt, most felkelt, s kérdezte, elmehet-e. Szárazon csak annyit mondtam: igen! erre ajánlotta magát, miközben a hölgynek ügyetlen módon kezet akart csókolni, de az nem engedte. Mikor már kint volt, kérdeztem meg a hölgyet, ki volt ez az öregember, aki olyan különösen viselkedett, és aki engem az egész városban körülvezetett - azonban ő maga sem ismerte az öreget. Most a bölcsőben fekvő kisgyermek sírni kezdett, s ő odament, hogy megnyugtassa. A körzeti biztos ezután hamar megjött, és jelezte, hogy a kocsi előállott, aminek nagyon megörültem. Udvariasan búcsút vettem tőlük, és beültem a kocsiba. A postára hajtattam csomagjaimért, s ott, nézd csak - hű kísérőm várt rám. Arra kért, vigyem el magammal a szomszéd községig, ahova mindenképpen el kell jutnia ma este, és most szívességemet szeretné igénybe venni, hogy az alkalmat kihasználja. — / Felengedtem a kocsira. Útközben megint esett, s ő tartotta fejem fölé az ernyőt. Megkér- |Ni/]t6| deztem őt, ismeri-e azt a hölgyet, akivel fent a kerületi biztosnál találkoztunk - igenlően válaszolt, és azt mondta, hogy az kisasszony, a biztos feleségének a húga. „Igazán? - gondoltam, én pedig mindig: nagyságos asszonynak tituláltam. Vajon a biztos felesége is ilyen szép?" kérdeztem. „Oh, az még gyönyörűbb!" - biztosított, megéri a belépti díjat. Azaz olyan szép, hogy pénzért lehetne mutogatni. Mikor Langendorfban leszállt, megkért, adjam át üdvözletét Ferdinand Abele-nek és nejének, mivel ő Rosának távoli rokona volt, és megmondta nevét is: Prinznek hívták. Megígértem, s ő barátságosan ajánlotta magát. Nem tudtam az öregen eligazodni; bántott, és kis híján restelltem, hogy borravalót adtam neki; szemrehányást tettem magamnak, hogy talán megsértettem ezzel. Nos, ezen is túl vagyunk! - / Schüttenhofentől Hurkentalig az út mindig hegynek felfelé megy, a vidék gyönyörű. A fel- [Nl/117] hők néha olyan közel jöttek, hogy egy-egy pillanatra teljesen elvették a kilátást, míg a köd ismét fel nem szakadozott. Lenn a völgyben gomolyogtak a felhők, míg a kocsiról időnként a napsütést láttam. Akárhová nézek, fenyőerdőt látok, és ennek csodás vonzereje hat rám, és Rátok gondoltam, a tavalyi kárpáti utazásotokra. Az itteni klíma a magasság miatt nagyon zord, és míg nálunk júliusban van az aratás, itt még most is éretlen a gabona. — Ma délután 3-kor érkeztem meg ide. Ahogy befordult a kocsi, elsőként Podiwin jött elém, aztán barátom, Ferdinand, akik már nagyon vártak, és nagyon elszomorított, hogy meg kellett tudnom, Ferdinand tegnap Schüttenhofenben volt, hogy onnan engem elhozzon. - Valószínűleg Ludwig írta neki Bécsből, hogy mikor jövök. — Miután csomagjaimat leraktam, és / a házba beléptem, Ferdinand hitvese, Rosa jött elém az [Ni/na] ebédlőből, és olyan szívélyességgel fogadott, amire nem is számítottam. — Éppen most fejezték be az ebédet, de a nagyszámú vendégsereg még az asztalnál ült és desszertként remek tokajit szürcsöltek. Amitől tartottam, ismét evéssel gyötörtek, de már olyan gyakorlatom volt a füllentésben, hogy itt is ehhez menekültem, és azt mondtam, nem jól érzem magam. Ha nem folyamodom ehhez a módszerhez, valóban beteg lettem volna. - A levest így is meg kellett ennem, és még sok más ételt is hoztak, de ezekhez hozzá sem nyúltam. A kedves háziasszonynak valóban végtelenül hálás vagyok szeretetteljes gondoskodásáért, mert megígértette velem, hogy korán lefekszem és szót fogadok neki, mivel most ő akarja mellettem az anya szerepét betölteni. Megittam teámat, és most itt ülök és Neked írok, ami különös örömmel / tölt el. Lentről fel- |Ni/ll9] hallatszik az énekszó zongorakísérettel. Ez valószínűleg Rosa, vagy testvére Lotti. Rosa mél-