Forrai Ibolya szerk.: Egy pesti polgár Európában - Negyvennyolcas idők 3. (A Néprajzi Múzeum forráskiadványai 6; Budapest, 2000)

GIERGL HENRIK ÜVEGMŰVES ÖNÉLETÍRÁSA, ÚTIJEGYZETEI ÉS NAPLÓI 1845-1865 - Napló. Első könyv (Ford.: dr. Györgyi Gézáné Zámor Magda)

A patikuslegényt kérdeztem, hogy nem beszélhetek-e Firbasz úrral, mivel tanácsot is szeretnék kérni tőle, hogyan juthatnék el Hurkenthalba, és úgy gondolom, hogy tőle kaphatnám a legjobb tanácsot. „Alig hiszem, válaszolta ez - jobb lenne, ha Ön a vendéglőbe menne, ott bizonyára tudnak Önnek felvilágosítást adni." „Óh, ön Hurkentalba óhajt menni?!" — vágott szavunkba az ajtóban álló ember, - „akkor legyen szíves csak velem jönni, majd szerzek Önnek fuvart." Egyelőre elfogadtam ajánlatát, és vele mentem. Útközben kérdezett engem, vajon üzleti ügyben megyek-e oda, azután magáról is sokat mesélt; hogy sörfőző volt és sokan tartoznak neki, sok kinnlevősége van; hogy itt rossz a sör, és sörfőzői munkát kínáltak neki Klattauban, nem tudja, elfogadja-e, vagy sem; hogy leánya egy tükörkészítőhöz ment hozzá, és egy sor hasonló történetet. - / [N 1/1121 így értünk a vendéglőhöz. A vendéglősné hamar elküldött valakit, hogy érdeklődjék kocsi felől; a szolga rövidesen visszatért azzal, hogy a kerületi biztos szívesen adja a kocsiját, 3 forintba kerül egy út. Nekem ez soknak tűnt; az öreg úr odasúgta, hogy menjek vele. Az utcán elmagyarázta: hogy manapság mindenki csal, nekünk is így kell tennünk; menjek be még egyszer a postára érdeklődni; ő közben vett egy csomag szippantani való tubákot, és kint megvárt. A postán éppen elment egy pár ló, a másik pár velem egyszerre érkezett, de túl fáradtan. — Ezután magam mentem a kerületi biztoshoz, ahová kísérőm vezetett. Az ajtóban találkoztam vele és elmondtam, milyen fontos lenne számomra a mihamarabbi indulás, mivel nem akarok túl későn érkezni. — „Valóban, kerületi biztos úr, ennek az úrnak nagyon fontos lenne, hogy mielőbb tovább [Ni/113] utazzon, ismételte az öreg úr, / mivel bécsi tükörkereskedő, üzleti ügyben utazik Neuhurkenthalba, hogy ott bevásárlásokat végezzen - de, biztos úr, sokallja a 3 forintot az útért." A kerületi biztos szerint ez a legolcsóbb ár; mert az út borzalmasan rossz, köves, és mindig hegynek fel vezet, az utazás, amint magam is látni fogom, több mint 3 óráig tart. Egyébként nem kell sokáig várnom, mert a lovakat csak megabrakoltatják, utána máris befogják őket. Mérgelődtem az öreg szószátyárságán, különösen, amikor alkudni akart helyettem, és engem mintegy bemutatott a biztosnak, noha maga sem ismert, méghozzá mint bécsi embert mutatott be. Most már kezdett terhes lenni a tolakodása; úgy ragadt rám, mint a bogáncs, de reméltem, hogy egy borravaló árán megszabadulhatok tőle, ezért adtam neki egy húszast fáradozásáért. A biztos úrnak is kifizettem előre a 3 forintot, aki erre igen kedvesen la[Nl/114] kásába vezetett, hogy ott várjam meg az indulást. — Képzeld csak, / az én öreguram oda is velem jött. Itt egy szép fiatalasszonyt találtam, aki az ablaknál ülve varrogatott. Azonnal felkelt, és hívni akarta a biztos urat, mire megnyugtattam, hogy „Nagyságos asszonyom, éppen a kerületi biztos úr kísért ide, mivel én, mint idegen, nem tudnám hol eltölteni az időt, amíg ő lesz olyan szíves, és befogatja a lovakat." Ó, válaszolta, akkor helyezze magát kényelembe. — Nem akarja letenni a kabátját? - Foglaljon helyet, kérem. „Az ön jóságos engedelmével veszem magamnak a szabadságot", mondtam és levettem a felöltőmet. Az utazásról kezdtünk beszélgetni és mindenekelőtt az időjárásról, amint szokás; kérdezte, hogy vajon mindenütt olyan rossz-e az időjárás, mint itt, ez egészen elkeserítő lenne; különösen egy ilyen kis városban, mint Schüttenhofen, ahol még jó időben is nagyon unalmas az élet; [Ni/115] ő is nehezen szokott hozzá az itteni tartózkodáshoz, mert eddig / Prágában élt.