Forrai Ibolya szerk.: Egy pesti polgár Európában - Negyvennyolcas idők 3. (A Néprajzi Múzeum forráskiadványai 6; Budapest, 2000)

GIERGL HENRIK ÜVEGMŰVES ÖNÉLETÍRÁSA, ÚTIJEGYZETEI ÉS NAPLÓI 1845-1865 - Napló. Első könyv (Ford.: dr. Györgyi Gézáné Zámor Magda)

bámul. - később a könyvet újra kézbe veszi, majd felugrik és fel-alá járkál. - Nem képes olvasni! — Úgy képzelem, ez a könyv ebben a pillanatban annyira érdekelhette őt, mint engem egy hölgyek számára írott horgolóiskola, vagy a pesti szakácskönyv. óh ha enyém volnál! Drága kincsem volnál! stb. 1851. február 11. Ma kaptuk az első levelet Feritől, akit 8 nappal ezelőtt kísértünk ki barátommal együtt a pá[Nl/53] lyaudvarra. - Hogy ittlétének / utolsó napjait kellemessé tegyük, az utolsó napokban otthon még néhány kis táncos összejövetelt rendeztünk. Kár, hogy nem tudott még 8 napig itt maradni, mert így nem élvezhette velünk a kedves Egérke tegnapelőtt rendezett bálját, amely számunkra, az itthonmaradottak számára még sokáig kellemes emlék marad. A búcsú megható volt, ezt a könnyes jelenetet kissé messzebbről néztem; - különösen a kis Theodor csüngött bátyján zokogva, úgy tűnt fel, hogy nem engedi magát elválasztani tőle, ez a látvány az én torkomat is összeszorította. A pályaudvarra kiérkezve már nem maradt sok időnk a beszélgetésre, mivel alig hogy leadta csomagját, már fel is hangzott az első csengetés oly erősen, hogy minden teret betöltött, mire mindenki sietett felszállni a kocsikba. Ferinek igyekeznie kellett, hogy mindnyájunktól búcsút tudjon venni, ez még így a legjobb - a félelem, hogy lekési az indulást, nem hagyott időt a könnyeknek arra, hogy előtörjenek. [Ni/54] Különös, hogy ez a csengőszó mily különböző/ hatást gyakorol a kedélyekre: az egyik ember, aki már aggódva várja, gyakran megijed tőle, az elválás minden keserűsége visszatér e pillanatban és még erősebbé válik; a másik ugrál örömében, és alig várja az utazást, és a lassú tovagördüléssel kezdődő indulás úgy tűnik fel, mintha a mennybe szállna. Ez utóbbi hatás nagyrészt azoknál a tapasztalatlan Fiatal fiúknál és leányoknál észlelhető, akik még sohasem hagyták el szülővárosukat, és most első kéjutazásukat teszik szüleik társaságában. — Ez a végzetesen hangzó csengőszó a kereskedőembert villámként emlékezteti minden üzleti gondjára és utazásának céljára; siet, hogy semmit el ne mulasszon, gondolataiba merülve ül egy sarokban, nem törődik a tájjal sem, hanem csak utazásának kimenetelére gondol. Némelyik fiatal legény e hang hallatán szívdobogva siet a vagonba, csendesen, némán ül, és pilla[Ni/55] natról pillanatra, ahogy a / gőzmozdony tovasiet, ahogy távolodik szülővárosától, amelyet egy idő múlva a távoli horizonton már csak tornyairól ismer meg; s néhány könnyet ejt, hogy összeszorult szívén könnyítsen — hiszen otthonát talán csak sok év múlva látja viszont! stb. Sok ilyen képet idézhetnék fel, hiszen vagy 50 pályaudvaron kellett átutaznom, és volt alkalmam hasonló gondolatokat megfigyelni. Feri meglehetősen hosszú levelében elmesélte, hogy elutazása másnapján érkezett Hradischba, ahol a pályaudvartól még félórányi utat kellett megtennie, de szerencséjére talált egy kocsit, mely oda elvitte. Oda megérkezve az összes tisztet a sörfőzdében összegyűlve találta, mivel itt a sörfőzde az egyetlen hely, ahol szórakozásra össze lehet jönni, lévén ez söröző, kávéház és egyben hotel is; itt kiderült, hogy itt csak 3 század állomásozik, az ő százada azonban még egy 1/2 órányira volt innen Welchrad községben. A következő napon utazott oda. Itt csak egy [Ni/56) fél század volt, és az a fele, amelyhez ő is tartozott, még egy további 1/2 óra / járásra volt innen Neudorfban. — Végre tehát megérkezett rendeltetési helyére. Ebben az összesen 20 házból álló falucskában, ahol még templom sincsen, őaz egyetlen tiszt, a bírónál lakik, mert még vendéglő sincs a faluban. A bírón és feleségén kívül senki sem beszél németül a faluban. El tudom képzelni, hogy mennyire unatkozhat, amiről panaszkodik is, hiszen még sétálni sem tud, mivel