Forrai Ibolya szerk.: Egy pesti polgár Európában - Negyvennyolcas idők 3. (A Néprajzi Múzeum forráskiadványai 6; Budapest, 2000)

GIERGL HENRIK ÜVEGMŰVES ÖNÉLETÍRÁSA, ÚTIJEGYZETEI ÉS NAPLÓI 1845-1865 - Napló. Első könyv (Ford.: dr. Györgyi Gézáné Zámor Magda)

pett fiatal tiszt kezét, és átadta szüleinek és testvéreinek üdvözletét. - Ez a történet nagyon tetszett nekem, hogy barátom az első volt közülünk, aki őt meglátta és abban a meggyőződésben, hogy nem tévedhet, egyenesen hozzá sietett. Miután Eeri csapatát a kaszárnyában elhelyezte, körülbelül egy óra múlva érkezett hoz[Nl/14] zánk. Előtte azonban, miután Abéle értesítését megkaptuk, / ezt közöltem testvéreinkkel is, akik örömükben egyfolytában hangosan kacagtak, különösen Stefanie úgy visított, mint egy kismalac. Azóta, hogy Legnagóban 3 éve meglátogattam, előnyösen megváltozott, kissé megnőtt, megerősödött, kis bajuszt növesztett és hangja is mélyebb lett. Ami nem volt meglepő: azt gondolta, hogy Hedwig már nincs is itt, hanem férje oldalán van a messzi Kárpátokban, Sajnos azonban Spóner még mindig beteg volt, és hogy egészségét teljesen helyrehozza, teljes kúrának kellett magát alávetnie, ezért Grafenberghe utazott, mivel Priessnitz dr. híve volt és különösen bízott a hideg fürdőkben, amelyek ezen a gyógyhelyen találhatók. Mint kuriózumot akarom csak megemlíteni, hogy Feri valószínűleg tréfából, hogy lássa, miképp fogjuk fel mi a dolgot, és hogy tréfát űzzön, a zongorához ült és eljátszotta a Gotterhalte

1 [N t/15] himnuszt. - Hagytuk, hogy legyen meg az öröme, / és hagytuk, hogy végigjátssza. Kezdjünk vele mindjárt az első órában veszekedni?! — De én nem tehetek róla, ha ezt a melódiát hallom, akaratlanul is arcomba tolul a vér, annyira gyűlöletes számomra. Húgaimmal némán, titokban egymásra néztünk, azután nem álltuk meg nevetés nélkül. Mikor másnap ezt elmeséltem /oera/Znak, nővére megjegyezte: „na, ez igazán fekete-sárga lehet!". Persze valóban volt szavaiban egy kis igazság; és azt hiszem, egyrészről ő, másrészről mi mindnyájan, politikai tekintetben éles ellentétben állunk egymással, amiből időnként kis szócsaták is adódhatnak — ettől eltekintve ő azonban mégis mindig kedves fivérem marad. 1850. december 20. Szomorú napokat éltünk át a közelmúltban, az átéltek töprengővé és nagyon lehangolttá tettek. Leginkább angyali jóságú és mélységesen szeretett nővéremet, Hedwiget sajnáltam, úgy / [Nl/16] hogy szinte érthetőnek találtam, ebben a helyzetben a szív a fájdalomtól meggyötörten kísértésbe esik, hogy a Gondviselésnek felpanaszolja, miért sújt éppen minket ezzel a csapással. De az ember gyenge teremtmény, és mivel nem tud változtatni rajta, türelemmel viseli sorsát. A mi jó apánk súlyos betegen feküdt már hosszabb ideje, úgy hogy alig mertünk reménykedni felépülésében, és csak a Mindenhatóba vetett reményünk és bizodalmunk vigasztalt félelmeinkben. Azt hiszem, nincs nagyobb fájdalom, mintha egy családapa itthagyja övéit — de Istennek hála, most már napról napra jobban van és tartós egészségnek néz elébe. — A második kellemetlen esemény különösen Hedwig számára volt súlyos csapás. — Hedwig menyasszonysága olyan volt, mint egy szép álom, amelyből gyengédtelenül ébresztenek és álomittas szemekkel csak lassan, nehezen ismerjük fel a dolgok állását, és mindent, [Nl/17] ami körülvesz, azt, hogy minden / maradt a régiben, és az egész csak álom volt. Menyasszonyságának ideje derűs időszak volt, mikor az egész világ rózsás napfényben ragyogott, minden új vonzerőt nyert számára, a legkisebb virág az útszélen szebben mosolygott rá, mint eddig és az egész természet szerelmet sugárzott. A néhány hónap szép tavaszi naphoz hasonlítható, melyen minden élőlény örvend a nap szelíd sugarainak és az ég kékje mindent 1 „Gott erhalte" („Isten, tartsd meg a császárt") az osztrák császári himnusz. Szövegét Leopold Haschka (1749-1827) írta, zenéjét Joseph Haydn (1732-1809) szerezte.