Forrai Ibolya szerk.: Egy pesti polgár Európában - Negyvennyolcas idők 3. (A Néprajzi Múzeum forráskiadványai 6; Budapest, 2000)

GIERGL HENRIK ÜVEGMŰVES ÖNÉLETÍRÁSA, ÚTIJEGYZETEI ÉS NAPLÓI 1845-1865 - Utazásom leírása és naplóm 1845, 46 és 47/48 három esztendejében (Ford.: Gelley Andor) - Második rész

Mivel sem a pályaudvartól, sem a Praíerben lévő hajókikötó'tól nem akartam messze kerülni, a „Nordbahn" fogadóban szálltam meg, mely a Jägerzeilen a második ház. Egy idegen úrral közösen béreltem szobát. Első dolgom volt most már von Grasselli asszonyt felkeresni, ahol mindenkit jó egészségben találtam. Nagyon örült a viszontlátásnak, és meghívott másnap ebédre. Azután régi barátaimat kerestem fel, a Lobmeyr cégnél dolgozó legényeket. Ott még mindenkit együtt találtam, ők is szívből örvendtek. Mivel csak két napig szándékoztam iíec.sben maradni, és szombaton a gőzhajóval haza akartam utazni, ezért meg kellett ígérnem nekik, hogy elfogadom a másnap vacsorára szóló meghívásukat, mivel a viszontlátást és egyszersmind búcsúzásomat is kellően meg akarták ünnepelni, - ezt szívesen meg is ígértem. — így Bécsben csak másfél napig maradtam. — Szombaton, 1848. május 6-án indultam tovább hazám felé. - Különös élmény volt, amint a hajó fedélzetéről lenéztem a csendesen tovaterjedő hullámokra, hiszen ez a Duna vize volt! Keblem kitágult, ahogy a távolba tekintettem, hiszen a megpillantott kéklő hegyek Magyarországon voltak! Ezen felül, mikor a magyar határhoz értünk, magyar városokat, falvakat láttam, leírhatatlan örömet és eddig sohasem ismert boldogságot éreztem, hiszen ez volt drága, szeretett / hazám - és minden nemzeti viseletben látott parasztember honfitársam volt! — Mivel a gőzhajó nem tartozott a legjobbak közé, és erős ellenszél is gátolt, ezért meglehetősen lassan haladt, és így csak este 10 órakor kötött ki Pesten. - Mivel kofferemre is elég sokáig kellett várnom, majdnem elfogyott a türelmem. Rég óhajtott viszontlátás! Hevesen dobog szívem, Lelkem boldog érzelmeit Nem írja le senki sem?! Van-e nagyobb öröm annál, Mi eltölti szívemet? Mi oly örömittassá tesz, S égbe emel engemet! ? — Hogy elmondja boldogságom, Túl szegény ahhoz nyelvem, Szeretteim viszontlátom! S keblemre ölelhetem! Végre megkaptam poggyászomat, és gyors léptekkel siettem az apai házhoz. — Amint odaértem, erősen meghúztam a kapucsengő zsinórját, beengedtek, - meghallottam húgaim hangját, amint ezt kiáltják: „Ez Heinrich!", elragadtatva rohantam fel a lépcsőn - ujjongva és örömkiáltásokkal omlottam karjaikba!!! A legnagyobb ünnepet ülhettem! — Vége