Forrai Ibolya szerk.: Egy pesti polgár Európában - Negyvennyolcas idők 3. (A Néprajzi Múzeum forráskiadványai 6; Budapest, 2000)

GIERGL HENRIK ÜVEGMŰVES ÖNÉLETÍRÁSA, ÚTIJEGYZETEI ÉS NAPLÓI 1845-1865 - Utazásom leírása és naplóm 1845, 46 és 47/48 három esztendejében (Ford.: Gelley Andor) - Második rész

Berlin. A gőzsíp hosszú, éles füttye után a lokomotív zaja elhallgatott, megszűnt a kerekek zakatolása, és lassan beérkeztünk az Anhalti Vasúttársaság pályaudvarára. Fél 2 óra volt. — „Kedves Carl, most célunkhoz értünk", mondtam, „és utazásunk egyelőre véget is ért; hacsak a sors nem űz velünk gonosz tréfát, és nem ütközünk valamilyen fatális akadályba." „Oh, én a magam részéróT

1 - vélte Carl, „nem tartok attól, hogy nem találok munkát, fogadni mernék, hogy még ezen a héten elkészítek egy kabátot." „Én is a legjobbakat remélem. - Most először igyekezzünk azon, hogy egy egyszerű és olcsó fogadót találjunk, a céhszállásra ma nem megyünk." Ez a keresés a legkeservesebb dolog volt, és éppen itt, Berlinben úgy jártunk, mintha az orrunknál fogva vezettek volna. A hátizsákkal hátunkon majdnem / teljes másfél óra hosszat úgy |U/264j jártunk utcáról utcára, keresztül-kasul a városon, mint két eltévedt csirke, de nem találtunk megfelelő fogadóra. Mindenütt csak nagy és elegáns boteleket láttunk. „Nincs más hátra, kedves Car/", szóltam, „mégis a céhszállásra kell mennünk, hacsak nem akarunk esetleg két-három lorintot fizetni egy szobáért; — egy ilyen pazarlás miatt holnapra tönkremennénk." „Nem bánom, benne vagyok; kérdezősködjön a legközelebbi üvegesnél, hogy hol van a maga céhszállása." Ez az Adlerstrassén, egy sötét, görbe utcában volt, a város közepén. Itt elváltunk egymástól. — Ezen a szálláson több, kb. 20 másik céh is részesedett, ezért nagy helyiség volt, a földszinten és az első emeleten, de sötét és piszkos volt. Miután átöltöztem, az utcasarkon találkoztam Car/lal, és este a Königsstädter színházba mentünk. Emil Wagner, fiatalkori barátom felkeresését másnapra halasztottam. A színházban a Párizsi rongyszedő

11 című művet adták, ebben Madame Schindelmeisser, pesti színésznő lépett fel. — Amikor 9 körül a céhszállásra visszatértem, és valami ennivalót kaptam, kértem a pincért, hogy legyen szíves, és mutassa meg fekhelyemet, de azt felelte nekem: „Ej mit! Meg kell várnia, amíg mindenki aludni megy, én nem fogok egyedül a maga kedvéért lépcsőt mászni és lámpát gyújtani." Ezzel be kellett érnem, és nolens-volens kénytelen voltam 1 óráig várni, míg társaim eleget biliárdoztak és kártyáztak — akkor mindenkit az istállóba tereltek. Mielőtt az ágyba lefekhettem volna, meg kellett engednem, hogy engem is, mint mindenki mást, alaposan megvizsgáljanak, / hogy nincsenek-e rajtam bizonyos apró állatkák. - Ezek mind a legény- [U/2o5] szállások kellemetességeihez tartoznak!! Ez aztán igazán érdekes!!! Másnap, szerdán, 1847. október 20-án első dolgom volt Emilt felkeresni. Az Alexandrinen Strasse 48. szám alatt lakott, egy elég kevéssé mozgalmas környéken, ez a városrész csak néhány éve épült. — Hamarosan megtaláltam a házat, mivel már távolról láttam a messzire kinyúló üvegescégért, egy ólomba foglalt kis színes üvegdarabokból álló táblát. Emilt azonnal felismertem, noha eléggé megváltozott; az ablakban állt, aranyhalait etette, és virágot öntözött. A bejárati lépcsőnél megkérdeztem az asszonytól, aki ajtót nyitott, s akit Emil később, mint feleségét mutatott be, hogy ez-e Wagner úr háza? Igennel válaszolt, és bevezetett Emilhez. Claepius és de Barbieri zeneszerzők operája.