Forrai Ibolya szerk.: Egy pesti polgár Európában - Negyvennyolcas idők 3. (A Néprajzi Múzeum forráskiadványai 6; Budapest, 2000)

GIERGL HENRIK ÜVEGMŰVES ÖNÉLETÍRÁSA, ÚTIJEGYZETEI ÉS NAPLÓI 1845-1865 - Utazásom leírása és naplóm 1845, 46 és 47/48 három esztendejében (Ford.: Gelley Andor) - Második rész

Az eső csak nem akart elállni, miután hiába vártunk két óra hosszat a vendéglőben, így 8 órakor útrakeltünk. Péntek volt, október 8-a. O/péig 5 órát kellett megtennünk. - Nemsokára annyira megáztunk, hogy ruhánkból csöpögött az esővíz. Kb. 3 órai út után egy faluba értünk, ott egy parasztházban tudakoltuk, mennyire van még Olpe. — 7 órányira, volt a válasz. Elképzelhető, mennyire megijedtünk e válasz hallatára. Tovább kérdezősködtünk, és a zagyva beszédből annyit vettünk ki, hogy mi a Düsseldorfba vezető úton járunk, és nagy kitérőt tettünk. Elvétettük az utat, és ezért vagy meg kell tennünk visszafelé a 3 órányi utat, vagy hegyen-völgyön, szántóföldeken átvágva mehetünk. Az utóbbit választottuk. - így 5 óra helyet 10 órányi utat tettünk meg — méghozzá zuhogó esőben és sárban.— Nem követtünk sem szekérutat, sem gyalogösvényt, csak az orrunk után mentünk! - Mintha iránytűnk lett volna, amelyik az Olpébe vezető utat mutatja. - Bagariacsizmánk kitűnő volt, sokszor bozóton vágtunk át, sokszor olyan szurdokba kerültünk, amely az esőtől patakká változott, s nem voltak a mederben kövek, sem híd, így át kellett gázolnunk rajta. Ha rétre értünk, olyan volt, mintha lecsapolt rizsföldön járnánk, amelyről most eresztették le a vizet, minden lépésünkre cuppogott, kvics-kvacs. - Egyszer egy hegyre jutottunk, ott csak fenyőbozót, bogáncs, gyökerek, dudva vett körül, semerre sem láttunk megművelt földet, sem [U/24Ó] emberlakta / házat, - esett rendületlenül és mi ott álltunk tanakodva, hogy jobbra vagy balra tartsunk, egyenesen menjünk-e tovább, vagy éppen visszaforduljunk. - Végre meghallottuk lent a völgyben egy fűrészmalom zaját - és egyenesen arrafelé tartottunk. Itt egy nagy tó volt az akadály; a malom túloldalt volt. A tóba egy patak ömlött bele, hídnak nyoma sem volt, ezért addig mentünk a patak mentén, míg egy hídhoz értünk, s ott egy házat is találtunk, ahol az út felől tudakozódhattunk. Ez emlékezetes út volt. Este 5-re értünk átázva, fáradtan Olpéba. Szerencsénkre jó szállást találtunk. - Olpe kisváros, szebbnek és nagyobbnak gondoltam, de nincsen benne semmi különös. Talán egy kicsit nagyobb lehet, mint Budakész Buda mellett. Másnap ugyanolyan volt az idő, mint előző nap, az út olyan borzalmasan sáros volt, hogy minden lépésnél egy fél lépést visszacsúsztam. Ez a vidék csupa hegy és völgy — ha az ember egy hegyre felérkezik, onnan olyan hullámosnak látszik a vidék, mint a vihar által felkorbácsolt tenger. - A hervadó lomb, amely az erdőt sárgára és vörösre színezte, mutatta, mennyire őszbe fordult már. - A hegyeket nagyobbrészt erdők borítják, a völgyeket pedig többnyire rétek, ezért itt az állattenyésztés nagyon elterjedt. Gabonát kisebb mértékben termelnek, mint másutt, talán azért, mert ehhez rossz a talaj. — Este 6-kor (már sötétedett) Essloch faluban akartunk megszállni, de történetesen a vendéglőt szabadságos katonák töltötték meg, és nem volt szabad ágy. Mivel a szalmát nem fogadtuk [U/247] el, nem volt más / hátra, mint hogy továbbmenjünk. A vendéglős mondta: „negyedórányira innen találnak egy magában álló vendéglőt, ott éjszakázhatnak." Hittünk szavának és továbbmentünk, de a negyedórából egész óra lett. - Rövidesen koromsötét lett, különösen amikor egy sűrű fenyőerdőbe értünk, ahol húsz lépésnyire sem láttunk. Jobbra hegynek fel vezetett az út, balra pedig hegynek le, egyes helyeken a fákon át a távolban láttunk valami csalóka fényt, de ez könnyen tévútra vezethetett volna. Azután elágazott az út, és féltünk, hogy megint eltévesztjük az irányt, nem tudtuk, hogy egyenesen előre menjünk-e, vagy balra kanyarodjunk. Szerencsére éppen jött egy ember felfelé, aki útba igazított az egyenes útra. 7 óra után