Forrai Ibolya szerk.: Egy pesti polgár Európában - Negyvennyolcas idők 3. (A Néprajzi Múzeum forráskiadványai 6; Budapest, 2000)

GIERGL HENRIK ÜVEGMŰVES ÖNÉLETÍRÁSA, ÚTIJEGYZETEI ÉS NAPLÓI 1845-1865 - Utazásom leírása és naplóm 1845, 46 és 47/48 három esztendejében (Ford.: Gelley Andor) - Második rész

A Városháza, mely a 13. században épült. — A Gürzenich áruház, a Fegyvertár, a Tempelhaus, a Színház, a Gimnázium, a Kormányzat épülete, a Fellebbviteli Bíróság. Cöln kereskedelme nem jelentéktelen, a gőzhajózás kezdete óta különösen nagy fellendü[U/241] lést mutat. / Találunk itt cukorfinomító üzemeket, szállítható gázt gyártó üzemeket, vasöntödéket, jelentékeny bőrgyárakat, nagy sörfőzdéket és 24 gyárat, ahol az úgynevezett „kölni vizet" készítik. Mivel szinte egész nap esett, így elment kedvünk a sétálástól, de azért jól megnéztünk mindent, hiszen elhatároztuk, hogy még aznap továbbutazunk; és főleg azért, hogy ne kelljen a céhszállásra mennünk — ezért az első megfelelő vendéglőben letettük hátizsákunkat. — Mivel Mannheimből Cö/nig láttamoztattunk, ezért megint jelentkeznünk kellett a rendőrségen. Cárinál megint nehézséget támasztottak - nem akarták Berlinig vízumozni, mert a bécsi porosz követ nem írta alá. Azt kérte, hogy legalább Cossellg adjanak vízumot, hogy az ottani követhez fordulhasson — ezt a kérését mégiscsak teljesítették, ezt írták útlevelébe: „Cosselbe 10 napig." így Kassel volt egyetlen reményünk - ha ez sem sikerült volna, és az ottani követ, ugyanúgy, mint a bécsi, megtagadta volna kérésének teljesítését, Carl megint megfordult volna, és egyenesen Párizsba utazott volna. — Korábban elfelejtettem mondani, hogy Carli Bécsben a magyar udvari kancellária megint az illetékes hivatalhoz utasította, mert vándorkönyvét még mindig nem találták rendben lévőnek, a porosz követ ezért nem adta meg avízumot. — A többiek azonban egyáltalán nem ellenőrizték. — Délután 4 órakor mondtunk istenhozzádot Cö/nnek, és útnak indultunk. Alig mentünk át a hídon, megint eleredt az eső, de a régi közmondás szerint a nagy szellemeket ez nem zavarja. -1 [U/242] Deutzban van a Cöln—Düsseldorf-i vasút pályaudvara, mi azonban ezt bal kéz felé elhagytuk, s a folyótól egyenesen elfelé mentünk. Ezen a vidéken már mindenki a plattdeutsch tájszólást beszéli. - Egyfolytában esett, az út rettentően agyagos volt, így csak 2 órát mentünk a legközelebbi faluig, ahová teljesen átázva és sárosan, de egy jó meleg ágy reményével érkeztünk. - De melléfogtunk! bizony alaposan csalatkoztunk. A falu, nevére már nem emlékszem - kicsi volt és szegényes, és a vendégfogadó, melybe betértünk, elképzelhetetlenül nyomorúságos volt. Egyetlen helyiség volt a vendéglő, konyha és lakószoba együtt. Feketés volt és komor, nagy és tágas; a bútorzat egy hosszú asztalból, néhány padból és egy vaskályhából állt, amin főztek. A csupasz falakon egyetlen kép sem volt, csupán az egyik sarokban függött egy öreg ingaóra, melynek tik-takja hallatszott a nagy teremben. A vendéglős szomszédjával, egy paraszttal buzgón kártyázott, kezével gesztikulált, és ha vesztett, akkorát ütött öklével az asztalra, hogy a poharak csörömpöltek; — felesége nyers burgonyát hámozott (mert errefelé hárnozottan főzik) - felnőtt leányuk az ablaknál ült és varrt; a földön egy csomó gyerek ült, csúszkált, hol kiabáltak, hol sírtak, hol nevettek, verekedtek és játszottak. Mi két pohár pálinkát kértünk, mást nem lehetett kapni. - Mikor arra a kérdésre, hogy akarunk-e valamit enni, igenlően feleltünk, a gazda főtt burgonyát, sót és pumpernikelt hozott. Vacsoránk után aludni akartunk, s előre örültünk az ágynak. De legnagyobb csodálkozásunkra néhány nyaláb szalmát hoztak be - az asszony 3 széket megfordított -, így készített nekünk ágyat. - Nem tudtam a nevetést visszatartani, a szalmát nem nagyon kívántam. Nem [U/243] tudtam / mitévő legyek és Carll kérdeztem meg, akinek Laibach mellett már volt ilyenben De legnagyobb örömünkre Kasselben minden jól ment, és nem kellett ismét elválnunk. -