Forrai Ibolya szerk.: Egy pesti polgár Európában - Negyvennyolcas idők 3. (A Néprajzi Múzeum forráskiadványai 6; Budapest, 2000)

BEVEZETÉS - Giergl Henrik „kedves könyvei" (Györgyi Erzsébet)

rületen járva egy magyar ezred katonájával találkozik, és az németül válaszol a magyarul feltett kérdésre. Giergl Henrik valóságos közvetítői szerepet játszott Kelet és Nyugat között. Útjainak tapasztalatait magánéletében és munkásságában egyaránt hasznosította. Saját magatartásával, kulturáltságával, értékes emberi tulajdonságaival pedig jó hírét keltette hazájának. Életpályája a céhrendszer és szabad iparűzés, a mesterség és iparművészet határmezsgyéjén folyt le. Elete, működése szakadatlan útkeresés volt e változások közepette. Munkássága hozzájárult az átalakulási folyamat eredményességéhez, a lehetséges értékek kibontakoztatásához, gazdagításához. Különösen becses, hogy e forrongásokkal teli korszak történéseit, küzdelmeit meg is örökítette. Ugyancsak jellegzetes alakja és egyben kovásza is volt az Európa különböző tájairól összeverbuválódott német anyanyelvű polgárok elmagyarosodásának, nyelvi, társadalmi és műveltségbeli asszimilálódásának, a születő modern magyar társadalom kohójában. Az általa árnyaltan bemutatott folyamat plasztikusan állítja elénk a hazai polgári társadalom múlt századi alakulását. A magyar iparművészet történetébe is beírta nevét, mint annak egyik úttörője és krónikása. Európa forradalmai és a magyar szabadságharc A naplóíró Berlinben időzve onnan továbbutazását tervezgette Németalföldre, Franciaországba, Angliába, amikor az Itáliában elharapódzott nyugtalanság, majd a párizsi forradalom híre eljutott Berlinbe. „... 1848. február 24-e, hirtelen, mintegy elektromos ütéssel, egész Eurój>át megrázta és a nemzeteket felébresztette letargikus álmukból: »Parizsban kitört a forradalom! « - minden utcán ezt az ámulattal teli kiáltást lehetett hallani, [...] — így olybá tűnt, hogy itt is forradalom kitörésétől kell tartani, s ez be is következett. —" (É/45, old.) Az Itáliából érkező bombázások híre nyugtalanította, hiszen fivére ott az osztrák hadsereg tisztje volt. A Párizsban kitört forradalom figyelmeztetett Európa nyugalmának megrendülésére. Berlinben testközelből átélhette a forradalmat, amelynek kibontakozását és lefolyását lépésről lépésre követve, sőt egyes részeit szemtanúként is átélve leírt. A berliniek türelmetlenségének érzékeltetésére a Nemzeti dal sorait magyarul írja a naplójába hasonlatként: „úgy gondolkodtak, mint a magyarok: »itt az idő! most vagy soha!« " (U/283). A leírás bemutatja a Berlin társadalmát feszítő indulatokat, a követelmények benyújtását az uralkodóhoz, az emberek magatartásának szinte óráról órára történő változását, vétlenségüket a fegyveres harc kirobbanásában, botladozásukat az események sodrában, fanatizálódásukat, halált megvetésüket a harcokban, a királynak a komikum határát súroló taktikázását, majd engedményekre kényszerülését, végül a mély gyászt az öröm mellett. A nagy temetés - mely azóta is mintául szolgál politikai áldozatok iránti tiszteletadásnak — leírása pedig érzékelteti azt az elemi erejű hatást, amelyet a felkelés és az általa kivívott eredmények gyakoroltak Berlin népére. „Én a Landsbergerstrassén álltam, és innen mindent jól láttam. Még egy császárt sem lehet nagyobb pompával utolsó nyughelyére kísérni, mint amilyen ez a halottasmenet volt. A menet vonulása fél 3 órától 6 óráig tartott, és csaknem mérföldnyi hosszúságú volt. Részt vettek: az összes céhek zászlóikkal, minden egyesület, — az összes professzorok, a teljes egyetemi diákság, a teljes berlini papság, az amnesztiában részesült lengyelek, a színészek, a Vôvészegylet, a Nemzeti Gárda, a városi magisztrátus, több gyászkórus, továbbá Magdeburg, Halberstadt, Brandenburg, Potsdam, Breslau stb. városi tanácsának képviselői. A halottak koporsóit kézben vitték. Nekik köszönhette szabadságát egész Németország! " (U/288).