Forrai Ibolya szerk.: Egy pesti polgár Európában - Negyvennyolcas idők 3. (A Néprajzi Múzeum forráskiadványai 6; Budapest, 2000)

BEVEZETÉS - Giergl Henrik „kedves könyvei" (Györgyi Erzsébet)

Az elsőkén! ide érkezeti Martin Giergl utódai 3 generáción keresztül egyszerű mesteremberek, szabók, asztalosok maradnak. Alois, Ignaz és Kari generációjával indul meg az erősebb felfelé törekvés szellemi, társadalmi, anyagi téren. Ignazot és fivéreit, unokafivéreit szüleik már a pesti piaristákhoz adják iskolába, 1808-12 között öt Giergl fiú járt ide. E generációban jelentek meg a művészi hajlamot igénylő, magasabb presztízsű ipari foglalkozások, Ignaz üveges lesz, öccse, Kari, kártyafestő, unokafivére, Alois, ötvös. A következő nemzedékben Alois fia a Györgyi Alajos néven ismertté váló festőművész, Kari fiai apjuk mesterségét, a kártyafestést művészi fokon folytatják, Ignaz fiai közül Feri katonatiszt. Henrik pedig ugyancsak művészi fokra emeli apja mesterségét, az üvegművességet, a legifjabb fiú, Theodor, ügyvéd lesz. A lányok közül Hedwig Marschalkó Jánoshoz, a Lánchíd oroszlánjainak szobrászához, Emmy pedig Wilhelm Lauffer könyvkereskedőhöz megy feleségül. Ennek a generációnak a mái' magyar nevű, magyarul beszélő fiai pedig értelmiségi pályára lépnek: Henrik legidősebb fia, Ernő, apja mesterségét folytatva az elismert művészi színvonalú üvegműhelyt és üvegkereskedést fejleszti tovább, és ér el sikereket a millenniumi kiállításon és a párizsi világkiállításon. 1898-ban jelentős művészi üvegkollckciót ajándékoz az Iparművészeti Múzeumnak. Henrik másodszülött fia, Imre, nagyon fiatalon hal meg, a legfiatalabb fiú. Giergl Kálmán pedig országos hírű építész lesz. Korb Flórissal együtt a Zeneakadémia, a Klotild-paloták építője. Alajos fiai közül Géza ugyancsak elismert építőművész, Hauszmann Alajos munkatársaként vezető szerepet játszott a budai várpalota, a Műegyetem és más fontos középületek tervezésében és építésében. Alajos ifjabbik fia. Györgyi Kálmán pedig a hazai rajzoktatás és iparművészeti tevékenység egyik megújítójaként évtizedeken keresztül szerkesztette a Magyar Iparművészet c. folyóiratot és vezette a Magyar Iparművészeti Társulatot. Ignaz Giergl (1800?-1865) üvegesmester egy Heidelberg mellől ide származott szabómester, Heinrich Lockheimer leányát, Marie-t vette feleségül. A Magyarországon megtelepedett após nem tartotta a kapcsolatot elhagyott rokonságával, de kívánsága szerint leánya ismét felvette azt az ő halála után (s később ennek az ifjú Henrik jó hasznát látta). A házaspár az após házában lakott az Aranykéz utcában, 8 gyermekük közül hatot neveltek fel. A család az iparos polgárság meglehetősen jó színvonalú életét élte. A családfő a műhelyt, az üzletet vezette, amelyben rendszeresen dolgozott mellette legény, inas, több is. Felesége erőteljesen segített az üzlet vitelében (mint ahogy később alkalom adtával fiáéba is). A nagyapa halálával örökölték a lakóházat, emellett a Hajós utcában bérházat építettek. A jól szervezett háztartásban a háziasszony mellett mindig volt segítség: szakácsnő, házvezetőnő vagy egyéb alkalmazott. A Giergl családban élményekben és játékban gazdagon telt a gyermekkor. A fiúgyerekekhez házitanítót, a lányokhoz nevelőnőt fogadtak a szülők. Ezután lehetőségeikhez képest jól iskoláztatták gyermekeiket. Mindenesetre a pesti piarista gimnáziumnál, ahova a fiúk három évig jártak, aligha találhattak volna jobbat. Giergl Henriknek 15 évesen be kellett állnia inasként az apai műhelybe, majd egy vidéki, különösebb értékeket nem ígérő mesterhez küldték, magyar szóra, ahonnan egy életveszélyes, vagy legalábbis karja elvesztésével fenyegető baleset árán szabadult meg. Anyja még taníttatta magánúton rajzolni, francia nyelvre, táncolni, úszni. Különösen szerette a természettudományi tantárgyakat, a kísérleteket. Az iskola befejezése után, és gyakorlatilag egész életében minden, számára elérhető módon igyekezett magát képezni, művelődni. Maga így ír erről: „Ez nem elégítette ki tudásvágyamat, szörnyű éhség gyötört ízlésemnek, szellemi irányultságomnak megfelelője könyvek iránt. Amit tudok, saját magamnak köszönhetem, saját fürkésző töprengéseimnek, gondolkodásomnak. [...]