Forrai Ibolya szerk.: Egy pesti polgár Európában - Negyvennyolcas idők 3. (A Néprajzi Múzeum forráskiadványai 6; Budapest, 2000)
GIERGL HENRIK ÜVEGMŰVES ÖNÉLETÍRÁSA, ÚTIJEGYZETEI ÉS NAPLÓI 1845-1865 - Utazásom leírása és naplóm 1845, 46 és 47/48 három esztendejében (Ford.: Gelley Andor) - Első rész
szabadtéri színház is van, ahol a kulisszákat, a dekorációt és a nézőteret körülvevő' ívelt íal ciprusokból állt, amelyek olyan sürú'ek voltak, és olyan egyenesre nyírottak, mint egy fal. — Szép fasorok is vannak, egy szép templom és egy állatkert, - egy kis erdó', ahol a bozótból kőből faragott, festett vadállatok, oroszlánok, tigrisek és leopárdok leselkedtek. Mivel valamennyien megéheztünk a nagy sétától, ebből a fontos okból visszatértünk a faluba, hogy a megrendelt ebédet elfogyaszthassuk. - Nem tudom mitől, de aznap kissé csendesebb voltam, mint rendesen, mégis rendkívül jól szórakoztam, és elégedett voltam. Karomat nyújtottam Christine-nek, és utoljára nézhettem szép barna szemébe. Az egész társaság jó hangulatban volt, mindenki vidám volt, jókedvű, és tréfálkoztunk; nevettek, víg dalokat énekeltek, de ezeket csak hallgathattam, mert nem tudtam velük együtt énekelni - hogy ne kelljen szégyenkeznem, amiért még az utolsó napon is olyan csendes és komoly vagyok, s hogy engem is magával ragadjon az általános jó hangulat, és - bevailjam-e szégyenemet? valljam be őszintén? Bizonyára elítélitek viselkedésemet -, de naplómban semmit sem akarok elhallgatni, hanem az igazságot kereken kimondani, ami történt, megtörtént; így hát halljátok: egy ital borral többet hörpintettem fel, mint szoktam, és mint a mondás tartja, jóból is megártott a sok, és az ital meglehetősen fejembe szállt. — Ez először történt meg velem életemben. — Ez főleg Carl hibája volt; a nagy kópé engem mindig ivásra biztatott, hogy felviduljak, / én pedig nem ismertem a bor erejét, s az legyőzött - ő pedig ebben lelte örömét. - Vi- |l /116] gasztalhatatlan voltam emiatt. - A délutánból már semmit sem élvezhettem, azt hiszem, átaludtam. Amikor este hazakocsiztunk, mindenki azzal vigasztalt: hogy jobb egy kis mámor, mint egy láz; s megtudtam, hogy Mini ugyanarra a sorsra jutott, mint én. — Ha Christinére gondoltam, meg szerettem volna verni magamat. - De Carl néhány barátja is így járt, akik már tegnap és az előző napokban is ünnepelték a búcsúzást. — Alig hogy hazaértünk, egymás után egy csomó fiatalember érkezett. Mivel már jobban éreztem magam, még egy pohár pezsgőt kellett innom, úgymond, hogy rendbe jöjjek. Este 10 óra volt, felemelkedtünk a székekről - itt volt az ideje, hogy az omnibuszhoz induljunk. A hátizsákok már ott voltak. - A férj, a feleség, Mini és Carl ismerőseinek és barátainak egész serege kísért ki a kocsihoz, ahol nehezünkre esett az elválás. - Valamennyien megcsókoltak, anélkül, hogy ismertem volna őket, és ők is csak úgy ismertek, mint Carl útitársát. Cafi szüleinek köszönetet mondtam irántam kifejezett szeretetükért; és Cristinéi még egyszer üdvözöltettem. Megígértem, hogy Velencébe érkezésünkkor azonnal írni fogok, amit meg is tettem; egyben kértem, hogy tartsanak meg továbbra is barátságukban és jóindulatukban. A kocsis becsapta a kocsiajtót, felugrott a bakra, pattantott ustorával, és a kocsi kigördült az útra. — Később feljött a hold, és elég hideg is lett az éjszaka. A kocsiban ülő 10 utas lélegzetétől minden ablak bepárásodott. Egész éjjel aludtam, s csak akkor ébredtem fel, ha megálltunk, vagy egy falu rossz kockakövein haladt a kocsi. - Lassan hajnalodott, majd láttam felkelni a napot, majd 6 órakor a kocsi megállt a pályaudvarnál, és meghallottam / a kocsist, amint beszólt a kocsiba: „Bon giorno Signori! Siamo in [U/l 17] Vicenza!" — Egyes urak, akik csendes álomba merültek, e szavakra felriadtak és csodálkozva bámultak ki az ablakon. - Azt gondoltuk, hogy még aznap tovább utazunk vonaton Paduába, ezért hátizsákunkat a pályaudvar melletti kávéházban hagytuk, és városnézésre indultunk. ' Jó napot, uraim! Vicenzában vagyunk! (olasz)
