Forrai Ibolya szerk.: "Mi volt Magyar Ország, mi volt szabadsága..." - Negyvennyolcas idők 2. (A Néprajzi Múzeum forráskiadványai 5; Budapest, 1999)

NOSZLOPY ANTAL: Önéletrajz

felelem, a természet őt kényurnak teremtette, kényúr nem tekinti a hazát, zsarnoknak nincs hazája!" III-dik Napoleon szinte oroszlányi hősiséggel lobogtathatja diadal zászlóját, keblének saját hatalma, eszének ravasz cselszövényel kényuralmi vágyak után irányozvák czéljai. Kegyetlensége sem kissebb Báttyaénál, Yeh Kanton alkirálya napjainkban legvadabb szívtelen gyilkos, nem megvetendőbb e honi zsarnok s kül szabadság gyilkosánál, mint illyenlól, mi jót se várjatok európai népek! Szabadságot ne árva nemzetem! Hányszor tehetendé azt, ha nevének nagyságát hiúságának fel nem áldozza? Hacsak, bár titkolt hódilási tervének körébe nem esünk, mi az esemény fejlem, dynastiai önérdeknek, nem jóakaratának kifolyása lehetend. Ő zsarnok, mint illyennek nincs gondja az emberiség szent ügyére, mert nincs hazája! A villafrancai béke előzmények s Zürichi conferentiát követett békekötés, melly egész Európát méltó boszankodásba s ingerültségbe hozta, az Olasz nép akaratán nemcsak mit sem változtatott, sőt függetlensége kivivására féltékenyebbé tette, általános egység szilárdulását eszközlé, melly abban öszpontosult, melly az osztrák elleni gyűlöletben alapulva, a Pármai s Modenái herczegek / kizárásukat czélozá, mit közép olasz országi nemzeti gyűlés, még szer- [348] vezése első perczében kimondott, Victor Emmanuelhez s igy Piemonthozi csatlakozása elvét kimondván, s e nyilatkozat V[ictor] E[manuelJ. által elfogadtatott. Majd nemzeti védsereg alakult s szerveztetett, Fanti, Farini, Mezzacapo s Garibaldi vezényletük alatt. A dolgok állása Victor Emmanuelre párisi sugallatnál fogva némi változást kívánván, Garibaldi egy időre lemondott, de azon nyilatkozattal, miként Olasz ország ügye befejezve nem lévén, a sereg leléptével is eggyütt maradjon, nem sokára élükre álland, s megesküvék, miként bármit végezzen az egybeülendő Congressus, a zsarnok addig nem alhatik nyugottan, mig Olaszhon szabad s független nem leend. Ugy is lön, a csapatok eggyütt maradtak, a herczegekröl a közép olasz honiak nemcsak mitsem akartak tudni, sőt a ki visszahivásukért szót ejtend, halálra küldeni szövetkeztek. Illy ingerült időben ment Pannába Anviti ezredes, a herczeg híve, ki a nép dühének ugyan ott áldozatja lett. Volt erre hírlapi lárma, Olaszok elleni kikelésük a zsoldos lapoknak! A szigorú vizsgálat penditetett meg a vétkesek (?!) ellen, mit Napoleon (quis Te constituit?)* / nevetséges fen- [349] sőbbséggel mégis igért! Van e boszantóbb jelenet szabadság embere előtt, mint hasonló jaj kiállások? Egy méltán eloltott zsoldos életnek mennyi pártfogója! Ki emelt szót ellenetek vérebek, midőn ti ártatlan polgártársainkat vérpadon gyilkolátok meg? Ki fog beszámolni csak pár év alatt eloltott drága éltökért a számtalan nemes keblüeknek? Vagy a hatalom által tartjátok magatokat feljogosítva minden iszonyok elkövetésére? Ne csudáljátok, ha a századoktól fogva elnyomottak en mineatur példátoknak hason példányával mulatnak! Sok lerovandó bűneitekéit egy csepp ez a tengerbe, sok van még hátra! Okultunk példáitokon, a nemes keblüség gyenge fegyvere nem fog többé előnyére vétkes önkényeiteknek használtatni. Ez idő tájon a bizonytalanság s kétes jövő hullámain hánykódó olasz nép küldöttséget küld Frankhon kényurához (kár volt — egy nemzet zsarnokhoz intézett kérelme, becsülete rovására történik), melly a herczegek kizáratása ügyét pártolásába ajálva, e tárgybani nyilatkozatát kéri. Napoleon szokott modorában ibis-redibis** választ nyújtott, egy kis reménnyel. Az olaszok folytaták magokét, s már a kizáratás s csatlakozás kérdésein túlesve, Romai birodalommal, népeiveli egyet/értés létesítésén működtek, izgatóikat beküldvén, sőt csapataik- [350] kai bebecsapván. Ez a Vaticanba meglepetést okozott. A szentségtelen Atya, ki már az előtt reformra szóllítatott fel, sikertelenül, napontai nagyobb nyugtalanságnak lön kitétetve. Azt * Amit te okoztál? ** dodonai, kétértelmű