Forrai Ibolya szerk.: "Mi volt Magyar Ország, mi volt szabadsága..." - Negyvennyolcas idők 2. (A Néprajzi Múzeum forráskiadványai 5; Budapest, 1999)

NOSZLOPY ANTAL: Önéletrajz

czélűl, az összes népfaj egyenlősittetni, egybeolvadtatni siettetik. Addig, ó addig állandó kormány szervezetről, annál kevésbé emberi boldogság bár létesítéséről, álmodni sem lehet! Alföldi utunknak egyik emlékezetes pontja Szabadszállás, remek népköltőnk, Petőfy szülőföldje volt, mellyben mint átmeneti helyen kissé megalván, az egyházból ki jött nép közzül többen közelitének hozzánk, kérdezve, honnét jöttünk, hova, s mi hir hallását? Egyszerű válasszal kielégitetve, távozának. Egy hátramaradt azt súgva fülembe: „Uram! Tudom én, hogy kezei kapát, kaszát élelem keresetül nem fogtak még. Esmérem Önök helyzetét, de tőlünk magyaroktól ne tartsanak. De amott jön egy nadrágos, magas tetejű kalapos uri forma egyén, az előtt ne szóljanak nyíltsággal, mert gyanús." - Ez is hozzánk jővén, ugy intéztük adott [215J kérdéseire / válaszinkat, hogy azokból ki nem okosodhatott. Ez nem birt szerencsére olly emberismereti tapintattal, mint az előbbi földmives, de szavaiból itélve, becsületességgel sem. Nemde itt ujolag fentebbi állitásaim tapasztalatilag igazoltatnak? Komáromi vár feladása Kinek még egy porszemnyi reménykéje élt — nem mondom hazánk jobb léte, de vég el nem esése iránt - annak ugyan oka volt még ezt is kiirtani kebléből, s a szó tellyes értelmében átadni magát egy olly nemének a hazafi bánatnak, mellynek jövőbeni pillantásai legsetétebb árnyakat mutatnak, a szabadulás minden közeli kilátása nélkül. Még Komárom vára fenállott a forradalmi sereg maradvány birtokában, addig még hazánk csak félig bukott meg, s kivált ama Klapka szájából eredt nyilatkozatoknak: „miszerint Kfomárom] várába töltendő unalmas esték élénkítésére színészeket vitet bé", továbbá azon Klapka által készített terv hírére, mellyben a vár bevehetése kísérletéül több száz ezer ember szükséglete emlegettetek, mint utó remény szálába a kétségbeesés örvénye előli menekvésnek, minden jó sziv talált enyhet, talált némi vi[216] gaszt, azon gondolattól élesz/tetvén, hogy a muszkák távozásuk után, a még országban mutatkozó szellemi erő egybe gyüjtendi maga köré mind azon elemeket, mellyek Komáromra támaszkodva, a sárból ideiglenesen kirántott Camarillisták álmait sok ideig vagy legalább néhány évig háborgatandják. „Qui habet tempus, habet vitám."* Azon közben az Európai körülmények kifejlése szegény fajunkra is áldásos eredményű hatást szül. Csalódtunk! — A férfiú, kire hazánk hajótörése után egyedül függesztetek a közfigyelem, bezárá maga előtt a történelem azon lapját, mellyen neve mellett e szócskák: „hős, nagy" — állandának, kinyitá a bevehetlen vár kapuját, lerontá egyúttal reményink bástyáját, romjai alá temetve saját és a magyar forradalom — bár egyetlen — hősének hírnevét. Henzi ellenünk volt és német, mégis meg tudott halni, mint hős. Nemzetemnek annyi vitézei közt nem csak egy nem érdemié ki a várhős nevét, dicsőségét, sőt egy sem találkozott, ki a gaz árulónak elég bátor lett volna golyót röpíteni agyába!! A Komáromi Capitulatio kérdése sokkal fontosabb levén, semmint azon csak amúgy könynyedén átsurranhatnánk, megérdemli, hogy tudomásunk szerint meghányjuk jó és rosz, jo[217J gos vagy jogtalan oldalát, nem hagyva bár / magunkat elragadtatni a hon java iránti szenvedélytől, de nem a netán megvakított közvélemény felületes helyeslésétől. E szerint itt egyszerűen e kérdés merülhet fel: jól, helyesen cselekedte e Klapka a vár feladását az ezt követett feltételek mellett, vagy nem? Én [megvallom, hogy]* Klapkának katonai tehetségei iránt, mint nem tanképzett katona, elismerés méltánylatával hajlanék meg akkor is, ha magam volnék, nem egy Nemzet, illy véleményen. Ugy - legyen bár e meggyőződés elszigetelt mindenkiétől - nyíltan kimondom, miszerint a K[omárom]i vár Klapka általi feladását - akár modorát, akár feltételeit tekintsem - nem helyeselhetem, kárhoztatnom kell mind addig, mig felhozandó okaim czáfolva, állitásaim felvilágosítva nem leendnek. * Ki időt nyer, életet nyer.