Forrai Ibolya szerk.: "Mi volt Magyar Ország, mi volt szabadsága..." - Negyvennyolcas idők 2. (A Néprajzi Múzeum forráskiadványai 5; Budapest, 1999)

NOSZLOPY ANTAL: Önéletrajz

talán kísérlek meg, az igaz Ugy, nemzeti szabadság érdekében megkezdek az élet-halál harcrai előkészületeket. A 848-diki képviseleti rendszer alapján egybegyűltek ország rendéi Pesten a teendők felett tanácskozva, felelős ministérium kormányzata alatt állott a hon, s miután a Bécsi udvari család, gyáva Fejdelmünk ármányos környezete, annak nemzet ellenes tanácsol adott, sőt titkos utakon a katonaságot osztrák tábornokra bizván, titkos utasítással ez iránti engedelmességre készleté, fegyverhez nyúlt e nemzet, Kfossuth] Lfajos] fellelkesité a nagyobb községekel, s kiáltványával villanyerövel rázkódtatá meg a hon minden zugát palotától - viskóig. Nemzetőrség szerveztetett, s olly hazafias érzület nyilvánult a törvénytelenül megtámadott nemzet ügyében, hogy szegény, gazdag örömmel áldozá filléreit ugy, mint kincseit hazája megmentésére, minden megyékben ezredenként gyültenek a Zászlók alá ifjaink - a Nemzetőrség éjjel-nappal virasztott a közbátorság felelt - szóval a lelkesedés olly nagy volt, Petőfy ismeretes szózalára a néphangulat olly harcias, minőt egy hős nemzet irtó háború elleni védelme igényelt. Visszatérve a politicai látkörtöl saját magány életemre, melly bárha keveseket érdekelhet, már csak azért is folytatom, hogy a változatosság, melly ez 1-sö füzet tartamán elömlik, tán a türelmet nem fárasztja ugy, ha egykor nyilvánosságra elé kerül, mint a hálátlan politika egytárgyúsága. Első éveiben [Azon időben, midőn még]* Biharba költözésemnek nőm családával, mellynek több rendű gőgös, s reám nézve lealázó tetteit tűrni semmi kedvem nem volt, legsérelmesb vala ama lenézés, mellyben akkori szolgabiró Gfáspár] testvéremmel látogatásomra érkezett anyám részesült, melly ha idegen ellenében történik is, minden emberség s illedelem elleni tény lett volna, jelen esetben pedig midőn a kedvező vagy balsors velők családi érintkezésbe hozott, egy olly áldott lényt, kit Istenem után mindenek felett imádtam, lenézni, előttem olly megbocsájthatlan sérelem volt, mit felejteni soha nem tudnék. István sógornak, ki már ekkor nem szende szűzhez hasonló magaviseletű, de [naponta]* vagyoni állásának egész esmeretében, a szolgalelküektől is bálványoztatva, naponta gőgösebb lön, s ki velem is holmi suprematiai súlyt éreztetni akart, / szivemen fekvő sérvimet értésére adám. Anyósom- [44] mai már azelőtt nem jó viszonyban állék, kereken kimondva szegénységem elleni szemrehányásukra: „miként a becsületes szegénység senkit nem szégyenithet, ellenben a vagyonában felfuvalkodottak Isten, ember előtt utálat tárgyai." Ismét: „magossabb érzem dobogni keblemet azokénál, kiknek Istenük a pénz, érdemük a gazdagság, erényök fukarságból áll." István úrfinak is büz volt az orrában, s gyomrában ollyatén eledel, mit soha még tepszinnel sem tuda megemészteni, de hisz ha ő az lett volna, kinek a világ előtt látszani akart — demokrat elvű, miért hánytorgatá anjával anyagi helyzetemet, hisz nem csak demokrat embernek, de ki félig kostolá a felvilágosodottság poharát, tudnia kelle, miként vagyontól mérni embert, vagy ezt hibául felróni, vele éreztetni nemtelen balgaság. De hisz azok közzé tartozott, - lehet, hogy ma más útra hozá az élettapasztalat — kik az igazságot ajkai hirdetek, de nem követik tettel, mi onnét kitetszett, hogy ő a helyett, hogy lelki ismeretét megnyugtatandó leánytestvérinek kárpótolni igyekezett volna szülői előitéletéből származott rövidségüket, - bárha a leány részén jövedelme nagyobb részét is ő költögeté el — nem szégyenlé előttem azon szándokát nyilvánitni, hogy Okány helysége meg nem szerzett részét maga számára aequirálandja. Lehet e igazság barátjának illyennel, ki még szerény szülöm egyszerűségéből is gúnyt űzött, kiből kiholt az igazság szeretet, eggyezésben, nem mondom: rokonszenvben lenni? Tökéletes összhangzásban vagyok a szerencsétlenekkel, mert valami roszat látok a szerencse embereiben. — Minthogy ő a háznak gyáva Károly bátyja helyett kormányát tettleg gyakorlá, nem nagy feladat volt családánál [kivívni]*, melly irántami roszakaratban vele vetélkedett, kivívni azon elő igéretét: „a pohár csordultig telt, / fogadom, hogy ki azt nekem tölte, fenékig fogja üríteni." [45] Hogy ez váratlan kifejezést tettleg is sükerbe venni megkisérlendi olly ember, ki szívvel, lélekkel velem ellenkezésben állott, ha nem mondja is, nem kételkedtem; mert mit lehete a történtek után jellemétől várni, ugy hiszem szülőitől, kik a kül ragyogást gyermekük boldog-