Forrai Ibolya szerk.: "Mi volt Magyar Ország, mi volt szabadsága..." - Negyvennyolcas idők 2. (A Néprajzi Múzeum forráskiadványai 5; Budapest, 1999)

VÉGH BÁLINT: Saját életiratom

Én is, ha bár idő" utánn - meg bántam: Hogy a háztól olj könnyedén meg váltam. Ma is bánom a tettem: hogy el adtam! Jobb lett volna — ma úgy vélek felőlié, Hogy ha Balázst ki fizetem belőlle! És ma is ott volnék lakos; De az ember mindég kár utánn okos. — így Lajossal az jött a szó élére: Hogy házat fogunk bérelni télére! S akkor jött fel a kaszinóban a szó: Hogy a Karsai Gergé háza eladó, S kilencz száz ötven forint volna az ára — Többenn mondák: hogy nem lenne a drága! Mondám Lajosnak: hogy jő lenne meg venni, Akkor nem kellene házat bérelni ... Jó leszsz biz a! s meg néztük és meg vettük! De a jövőre gondolni feledtük, Pedig tanúihattam volna Balázsról, És ő rajta kivűl is még sok másról! Még is, még is, mint a dőre, Nem gondoltam a jövőre! Had veit volna magának házat Lajos ... Tudhattam már: hogy a közös milj bajos. Öt száz forint kamatjáért ám, Akadt volna a ki süt és mos reám! De az ember nem láthat a jövőbe, S így nem is gondolhat ara előre; Pedig sok bajnak vehetné elejét, Ha láthatná a jövőnek velejét. Meg vettük tehát a házat közösenn, S ki is fizettük az árát rendesen; A tetejét meg dugattuk, s a falát meg tapaszgattuk, És azokért fizetni is kellett ám! S ezer forintban Lett a ház, kerek szám! A mit tudtunk, magunk tettük. A nád árát ki fizettük. Egymás baján segítettünk. És jó béfkejsségben éltünk! Nem volt közöttünk négy évig semmi baj: Úgy fojt az le szépen, simánn: mint a vaj! Csak azutánn került némi per patvar És így tovább-tovább terjedt, s nőtt a baj! Nagyonn sokat gondolkoztam felette — Hogy: orvosolni miképpen lehetne?