Forrai Ibolya szerk.: "Mi volt Magyar Ország, mi volt szabadsága..." - Negyvennyolcas idők 2. (A Néprajzi Múzeum forráskiadványai 5; Budapest, 1999)

VÉGH BÁLINT: Saját életiratom

ÖTÖDIK ÉV TIZED Mikor Bűdről hazajöttem: akkoronn — Már ötven év fele haladt a korom! Ithonn is sok változások történének az alatt, Az egynehány változatos év alatt: Az apánk is igen sokat változott — Balázs öcsém pedig meg házasodott. — Emberré lett — ki még akkor volt gyerek, Változnak az idők és az emberek, Azt kiáltja a sors felénk nevetve, Változásnak vagyunk alája vetve — így volt - így leszsz: mert az idő repűl-száll: S az egygyik nemzedék kihal! s elő másik áll. Apám ismét csak nem tudott pihenni! Ökre volt - és lovakat akart venni; De csak is úgy: ha én lennék gondnokok Mint ez előtt, a közösben dolgozok! Azt ígérte: hogy enyém leszsz kocsi-ló ... (S én gondolám: bajosann leszsz az való.) Azt monda: hogy ő is ott lenne velem Ha én a lovaknak gondját viselem? S nyáronn takarót fogadnánk vagy summást így beszélgetett nekem, több egygyel-mást; S én mondám: hogy az mind igen jó lenne — Ha, mint a beszéd, oljan könnyenn menne; De kend is öreg ember már, Ámbár a szája csak el jár, És én is vénülök már, Időm ötven fele jár! S nem szeretek ide oda ugrálni, Éjjel nappal a ló utánn mászkálni. Eleget mászkáltam már én utánna! Húsz évekig, és ha kérdem mi haszna? Hanem én azt mondanám — ha rá lenne? Hogy: meg munkáljuk mi azt kettenn felesbe, Meg értenénk már mi egygyütt Balázsai S beszélgettünk is már azonn egymással!