Forrai Ibolya szerk.: "Mi volt Magyar Ország, mi volt szabadsága..." - Negyvennyolcas idők 2. (A Néprajzi Múzeum forráskiadványai 5; Budapest, 1999)

VÉGH BÁLINT: Saját életiratom

Csalogató tündér álom az egéssz, Idea, köd, fűst és pára nagyobb rész, Csak az árnyékot öleli A valót sehol sem leli, Össze dűli a felleg vár — Mire el múlik a nyár! Keblemnek is volt ily álom világa, De el hervadt bimbójában virága, Idö elölt kóró leve, Meg hervasztá sorsom szele, Mely ara is ki hatott S attól nem virulhatott. A bujaság tüzétől bár nem égtem Soha, de hogy legényi korban léptem, Én is szerettem a szépet, Az illemdús csinos képet ... Mem annyira a vérmest Mint a szende szemérmest. Nem kedvellem s nem kedveltem a kaczért, Benső kellem a külsőnél többet ért, A kül szín csak czégér és váz, Mint dohos edényen a máz. Akkor — és ma — fő érem ... Előttem a szemérem! Csak két leánt szerettem a nő nemből — Egéssz hévvel, lelkem szerént, szivemből; Az első csak hevenyésszett ... Mint lidércz fény el enyésszett, Mint a hogy mondja a bölcs: Le hull mint férges gyümölcs. De szümben az idő bár rombolva lépe — Be nyomva meg maradt csinos szende képe, Bályoló alakja áll ott A szerént: mint akkor állott, Valódi tiszta nembenn — Él ma is képzetemben. Emlékét fenn tartja a képzelet karja, Nem mossa le soha, az idők viharja. Örökre él hű alakja. Míg fenn áll szivem alapja, Meg marad, míg halálom El nem jő, ideálom.