Forrai Ibolya szerk.: "Mi volt Magyar Ország, mi volt szabadsága..." - Negyvennyolcas idők 2. (A Néprajzi Múzeum forráskiadványai 5; Budapest, 1999)

VÉGH BÁLINT: Saját életiratom

Fájt a lelkem — de nem mertem fel csapni, ... Nem akartam magam ki kaczagtatni. Pedig úgy epesztett a vágy Látva hogy honvéd lett sok lágy ... Én pedig nem lehettem ... Fájt hogy nyomorult lettem, Szívem lelkem fájt! és annyira epedt ... Csak kevésbé múlt, hogy széjjel nem repedt. De nem tehettem rólla — hát így kellett sóvárognom át Egy hosszú kínos évet, Mig a had sereg bé vett: Alkoták a szabadcsapatot egyre, S nem vizsgálták oly nagyon tőről hegyre; így „Negyvenkilenczre" kelve Forró vágyam be lett telve: Mert szabad csapat lettem, S a harczba részt vehettem ... „Nagy Kun lovas szabad csapat" ... egy évre, De fájdalom! nem hajthattuk azt végre; Mert az ármány meg buktatta És egy áruló fel adta A szabadság hámorát, Seregeit, s táborát. Kinek Görgei Arthur volt a neve, Verje meg őt a magyarok istene! Szálljon fejére mint sáska, A szabad nemzetek átka, Legyen emléke setét, S hamvait szél hordja szét. Nem folyt igaz magyar vér az erébe, S nyakig ült hiúság tengerébe! Tanúja volt Buda vára ... Hogy nem gondolt hazájára, Csak a maga bőrére, S dölyfös büszke gőgjére, A muszkák vezéreivel konferált, A míg Vácztól Világosig retirait, S ott le rakatta a fegyvert, Csatát el fogadni nem mert, Avagy inkább nem akart ... Undok árulást takart ...