Forrai Ibolya szerk.: "Mi volt Magyar Ország, mi volt szabadsága..." - Negyvennyolcas idők 2. (A Néprajzi Múzeum forráskiadványai 5; Budapest, 1999)

VÉGH BÁLINT: Saját életiratom

Hol lanálok rá gyógyírt vagy balzsamot, E földi lét határin túl malyd amott: Hol a sír keblére ölel Minden fájdalmat az öl el, S ott pihen meg e kebel Vérző sérelmeivel. Sebzett szellem - vérző kebel, csak a sír Lessz malyd számotokra balzsam és gyógyír, De addig is enyhítő ír E fájó lélekre, ha ír Diktálva érzelmeit, És fájó sérelmeit. Perczeg a papíron a toll, s a kéz ír, És a szellem búsul, örvend, avagy sír — Érzelmit toll alá mondja, Oszlik a földiség gondja, A csillagok közzé vezet Ez az édes élvezet. Hol a lélek istenséggel társalog, Angyalok zengési között andalog, Le vetve a testiséget Lángra lobban, s gyújt és éget Minden földi salakot, Bút és sötét alakot, Szabadulva test és világ jármától, S szinte fáj mikor fel ébred álmából! Látva hogy csalódik nagyonn: Mert emberek között vagyon, Kiknek nagy része salak, S undok fekete alak ... De oszlik a fájdalom - s szívem örül — Ha barátim sorai állnak körül, Kik között ha van is salak Nincs ördögi sötét alak, Hát bocsánatot kérek! Egemből főidre térek. Értse meg tehát mindenki le írom Ki olvassa most, vagy malyd ha fed sírom, Bár csak röviden érintem Mivel nem illő szerintem A múltakat fel rázni, Túlságig magyarázni ...