Forrai Ibolya szerk.: "Mi volt Magyar Ország, mi volt szabadsága..." - Negyvennyolcas idők 2. (A Néprajzi Múzeum forráskiadványai 5; Budapest, 1999)

SZÉKELY ISTVÁN: „Mi volt Magyar Ország, mi volt szabadsága..."

Betsületet adni egy másnak jó szívvel, Virágzó békesség jó gyümöltsöt érlel. Ha egy tsaládos ház nép közt nints békesség, Az egyet értésben semmi illendőség, Nints ott annyi haszon a' mennyi veszteség, Majd nyomba követi a' nyomorult ínség. Mert nints az elsőtől egy jó példa adás, Imádkozás helyett van Istent káromlás. Nints ott tökéletes igaz boldogulás, Isten Áldásával előre halladás. Úgy van egy Ország is ha nem egygyet értő, Hol egymásra irigy javaiban sértő. Hivatalos rangra hány ember szeretne, Vagy mind első lenni ha tőle telhetne. Fel lépni, ha vágygyát ebben el vesztette, Az irigység lelkét, mindég emésztette. Egy idős nyavajja az egész világgal, Káinon ki ütött, de még most is lángal. A' mit az irigység el gondol agyában, Sok volna leírni mit foglal magában. Nem lehel azt tudni mennyi annak száma, Hány féle kép öl, vág, gyilkoló szerszáma. [27J Hány Fejedelmeket mutat a' Krónika, Mire ítéli halált, egygyikre másikra. Hányat öletett meg hasznos Fő rendeket, Hazánknak védőit lelkes vezéreket, A' kik egy Nemzet közt majd elsők okosok, Az irigység nálok fej törő fokosok.* És hányan örültek ilj nemtelenségnek, Kik baráti voltak a' rút irigységnek. Ez a' titkolható veszéljes nyavaja, Baráttyának lenni roszsz lelket javalja, Az ő néki saját szeretett baráttya, Mert az őtet minden gyanúból ki váltya. Irigység, rosz lélek, mikor egygyüt vannak, A' mások hasznára ők semmit sem adnak. Még ön hasznok vágygyát ki nem elégítik, A' jó tervet roszra míg el nem ferdítik. Rosz lelkűségivel keres abba módot, Hogy miként húzhasson a' bajoson soldot. Felebaráttyába ha lát boldogságot, Már készít ellene oljan álnokságot, Elő vesz fegyverül minden ravaszságot, Oszsze toldoz foldoz minden hazugságot. * E kél sor a második változatból hiányzik.