Forrai Ibolya szerk.: "Mi volt Magyar Ország, mi volt szabadsága..." - Negyvennyolcas idők 2. (A Néprajzi Múzeum forráskiadványai 5; Budapest, 1999)

SZÉKELY ISTVÁN: „Mi volt Magyar Ország, mi volt szabadsága..."

Görgei táborát ott mingyár fel adta, Fegyvert le tétette, rakásra hányatta. Sok ember el törve hajittá kezéből, Káromkodva monda: de nem jó kedvéből. Sok tsatákba voltunk, sokakat meg győztünk, Most egy árulással iljen tsúffá lettünk. Mint el hagyott tsirkék magukra hagyattak, Ki merre gondolta széjjel el oszlottak. Majd tsak öt hat egygyüt éhen szomjan indult,* Németektől félve szívek alig vidult, Mikor már fáradtan mind haza jutottak, A' Német részére sokat be sorozlak. Komáromi Várat Klapka még tartotta, De már akkor mit ért, ő sem javaslotta. Meg egygyezés útján a Várat fel adta, Minden katonáit haza botsájtotta. A' mint előszször is lett a' tsata kezdet, Minisztériumtól az lett a végezet, A' kiknek a' hartzban omlik majd a' vérek, Tíz holdnyi örök föld leszsz jutalmok bérek. Nem újság volt látnunk kéz láb nélkül sokat, Hogy alamizsnáér tiszteltek másokat. Hánynak nem volt keze vagy pediglen lába, [16] Mert a tsata térenn el veszett hijjába. Sok szegény honvédnek hartzon omlott vére, Nem lett érte semmi jutalma és bére. Jutott kinek kinek kéregető Zsatskó, Kinek pedig halál, kinek hónalj mankó. Mert sok nyert hartz utánn reánk jött a' Muszka, Rakásra hányatott minden fegyver puska. Maradt a' Németnek Magyar Ország kintse, A' Magyarnak kezénn, lábánn a' bilintse. MI LETT A RENDSZER MAGYAR HONBAN A' mint Világosnál a' fegyver le tétel, Meg tőrtént Kis Aszszony előtt majd két héttel, A' mikor számláltuk a' negyven kilentzet, Akkor vetett sorsunk örökös bukfentzet. A' Német rend mingyár terűit az országban Minden felé bátran, bízott a Muszkában. A' Muszka tábor is átal jött a' Tiszán, Táboroztak Kőrös és Ketskemét táján. Kívül táboroztak kevés félelemmel, De el kellett látni őket élelemmel. * Más változatban: Majd tsak éhen szomjan öt hat egygyült indult