Forrai Ibolya szerk.: "Mi volt Magyar Ország, mi volt szabadsága..." - Negyvennyolcas idők 2. (A Néprajzi Múzeum forráskiadványai 5; Budapest, 1999)

BALOGH GÁBOR: Honvéd emlékeim

megyei esküttel, s pár szót váltva be mentem a szobába. — Utánnam jött nem sokára egy alacsony, zömök, rokonszenves kinézésű uri ember, s meg szóllit - tudod kedves öcsém, hogy mi rokonok vagyunk — én Csirke Károly / ezen járás főbírája, kikötöm ám, hogy Veszprém- [75] ben az én vendégem, s házamnál szálva leszesz. Meg örültem a véletlen találkozásnak, annál inkább, mert mi alig ismertük egymást, — Lajos báttyát a doctort ismertem, házánál Veszprémben sokszor voltam, de Károly bátyámat nem találtam és nem láttam. Igénybe vettem szivességét, neje igen kedves vidám előzékeny nő Jagasits Liza, az én legkedvesebb barátom Jagasits Mukinak volt nővére, töltöttem velők később Devecserben, Bóday József kedves barátom, s igen jó lelkű szíves neje szinte Jagasits Etelka házánál sok jó órát, fájdalom mind ketten nagyon korán haltak el. Veszprémben felkerestem tanulótársi / s jurátusi jó barátimat is Gál Péter, Pap Dénes és 176] Zámbó Istvánt, - ennek lakásán találkoztunk, a ki Márton József jó hirü s szelid lelkű mérnöknek a köveskállai esperes Márton Gábor keresztapám fiának volt sógora, s annak házában lakott. Én eltelve a komáromi augustus 3-iki dicsőségtől beszéltem fényes sikerünket, elmondtam, hogy mily jó hirek jönnek mindenfelöl a magyar fegyverek dicsőségéről, s hogy mi most azért jöttünk Veszprémbe, ujonczozni ezen a vidéken, s meg erősödve tisztittani meg Zala megyét az ellenségtől. Miközben mi igy beszélgettünk belép hozzánk Kenesey megyei eskütt az Enyingi járásból, kit én mint tanulót még / Pápáról ismertem, s hozza azon leverő, szomorú hírt, hogy augustus [77] 13-án Görgei Világosnál az oroszok előtt lerakta a fegyvert, s az őszes magyar sereg többé nem létezik; — ezt pedig ő hallotta Körösi Imre tanulótársa honvéd kapitánytól, ki maga is Világostól menekült. Ezt a leverő hirt nem akartuk elhinni annál inkább, mert Körösy Imrét külömben is mint kevés értékű embert ismertük még tanuló korunkból, én lakását sem tudtam, de mivel vele beszélni akartam, Gál Péter barátom jött el velem hozzá - nagy fájdalmunkra előttünk is megerősitté a fegyver letételt, de nagyobb bizonyittékul menekült egy/es honvédekkel még [78] az nap találkoztunk is. Ezen leverő szomorú hir következtében csak pár napot voltunk Veszprémben, esetleg találkoztam itt Köveskálrol Vörösmarty József karczagi ispotálytársam attyával, felesleg pénzemből küldtem kedves jó anyámnak tőle 275 frtot, netánni szükségei fedezésére, fájdalom kedves anyám hozzá sem nyúlt, azon mód be kellett adni a forradalom bevégeztével a németnek, a ki elégette. Nem kaptunk érte soha sémit. Veszprémböli indulásunk estve történt szakadó esőben, mentünk egész éjjel, áztunk folytonosan, szenvedtünk is anyit, hogy egész éven átt tett fáradságunkban egy egy alkalomal anyit nem. Mikor regel / a Rédei korcsmában megpihentünk főképpen azért, hogy zászlóal- [79] junkat ösze szedjük, nem volt a legénységnek együtt fele, az irtóztató esőben elmaradtak; s csak pár óra múlva érkeztek be. Rólunk ugy folyót a viz, hogy a padlón ellepte csizmánk talpát. Egy helyen utunkban felfordult egyik ágyunk, e miatt meg kellett több időre álnunk, én esetleg gyepes talajra ültem le, s hivtam Mártinkovitsot, hogy jöjön hozzám, — szegény egy pocsolyába beesett, a mint felém jött, oly sötétségben utaztunk. Ezer aggodalom bántott bennünket, hogy Komáromba hogy jutunk el, azért nem is a rendes ország uton, de mindenütt mezei utakon haladtunk. Az igmándi gyepségen / két német [80] katonát fogtunk el - Ácsról vittek Kocsra levelet, ebből tudtuk meg, hogy az Augustus 3-án elkergetett németek visza jöttek. Annál inkább gyorsan mentünk, s délután 2-3 óra között a 8-ik számú sáncznál a mieinkel találkoztunk, rendkívül éhes voltam, nem ettünk egész utunkban, nehezen esett nézni a prófuntot, mit a legénységnél láttunk.