Forrai Ibolya szerk.: "Mi volt Magyar Ország, mi volt szabadsága..." - Negyvennyolcas idők 2. (A Néprajzi Múzeum forráskiadványai 5; Budapest, 1999)
BALOGH GÁBOR: Honvéd emlékeim
rülményesen hol találják. Tán nyólcz napig voltunk Pesten, még párszor meglátogattam, utolján akkor, midőn Ó Budán átt Pestről távozánk roszabul volt, s kevés reményei hagytam el. Levelem következtében édesanya el jött hozzá Vörösmartynak — kiről a karczagi korháznál emlékeztem - attyával, s midőn Budára értek, mivel estve volt, meg háltak uj Budán egy [44] vendéglőben azon szándékkal, hogy a szegény beteget / reggel keresik fel. Nem érték életben, érkezésük estéjén meg halt, ott nyugszik az ó budai temetőben, sirba szált sok szép reményeivel együtt. - Kár volt ö is, mint anyi ezerek azon rongyos fészekért, - mi egyúttal temetője lett annyi millió áldozatnak — mit a hazának lelkes fiai oly örömei hoztak a haza oltárára. A vár bevételekor 20 frton én két lovat — tiszti paripákat nyergestől - vettem - zsákmányul szerzett bakáktól, használtam is utazás közben, ha fáradt voltam, különösen az egyiket — nagyon jó ló voll. [45] János bátyám a vár bevételének hirére — részben, hogy magát mint a / tapolczai járás főbírája is tájékozni tudja, részben hogy engemet is lásson, s rólam kedves jó anyámnak személyes hirt vihessen — lejött Pestre, szegényel pár jó napot töltöttem ott, nagyon teczett neki, hogy a tisztek általánosan tegeztek a honvédségnél is egymást. Szép reményekkel, egy boldogabb jövőnek örömeitől eltelve távozott tőlünk. Pestrali távozásunk a még akkor félben levő lánczhidon keresztül történt nagy óvatossággal. Esztergomban pihenést tartottunk, nagyon szívesen láttak bennünket mindenütt. Kapitányom Mártinkovits Károlal - igazi böcsületes jó barátomal voltam egy előkelő urnái [46J szálva, elhalmozlak bennünket jóságukkal. Úgy emlé/kezem tiszti bál is volt az esztergomi hölgyek tiszteletére. — Innét Érsekújvárra, hol a hadtestek két felé váltak, egyik északibb irányban Zsigárd felé, a másik pedig délnek, a vág folyón ladikokon átt Gutának ment, — ebben volt a mi zászlóaljunk is. Itt az árvizektől látogatott községben meg lepett bennünket a Coléra, orvosok tanácsára éhgyomorra fel ébredéskor mindjárt fok hagymát ettünk, ennélkül nem léptünk ki az útzára. Nekem hála Isten nem volt semi bajom, sőt itt létünkben nagyon sokat daloltunk, Ujfalusi derék kapitány zene értő jó dallos állítván fel köztünk a zászlóalj jeles énekkarát. - Az áll [47] hangokat Már/tinkovits Béla tüzérkapitány jó barátunk valóban gyermek tüzérei képezték, kik 15-16 évök mellett a csatát lelkesen meg álták, de a töltényekel alig bírták el. A Pozsonyon alól két ágra szakadt Dunának egyike Gutánál egyesül a Vág folyóval. Ezen Duna ágon egy estve átt tettek bennünket ladikokon azért, hogy az Aszódnál rajta verendő hidat - bal partjáról a Farkasdnál lévő németek támadásától megvédjük. — Tüzet rakni, söt beszélni sem volt szabad hangosan, nehogy ott létünket eláruljuk. Végtelen sokat szenvedtünk az éjjel a szúnyogoktól, nagyok és kegyetlen csípősek voltak. Egy bizonyos vízi madár, [48] az ugy nevezett bölömbika / nem kapott az Istentől más éneklési tehettséget, minthogy hoszu csőrét a vízbe dugva, oly nagyokat puffant, mintha puskával lőnének, különösen ugy tűnik ez fel nyugodt éjszakán, mikor minden csendes. A sors véletlene, hogy éppen közelünkbe sok is volt, éneklési kedvünk is szakadatlanul egész éjjel nyilatkozott. Két zsidó német ember volt nálunk orvos, mikor ezek meghallották, remegve kérdezték: „Was ist das?" - feleltük bölömbika. - Jézus Mária beist er? — volt a második kérdés. - Feleltük: „bizony beist fürterlieh"*- szereztünk mi ezeknek kinos éjszakát, nem mertek aludni egész éjen átt. [49] A híd pár nap alatt szerencsésen / elkészült a hadtest átt jöhetett rajta, s mi Június 16-án a tudatlan Asbóth ezredes alatt Farkasdnál megtámadtuk a németeket. — Aulich már ekkor nem volt nálunk, Debreczenben a hadügy ministeri teendőket végezte, mert bár tényleg * Mi ez? Jézus Mária, harap? Szörnyen harap.
