Forrai Ibolya szerk.: "Mi volt Magyar Ország, mi volt szabadsága..." - Negyvennyolcas idők 2. (A Néprajzi Múzeum forráskiadványai 5; Budapest, 1999)
BALOGH GÁBOR: Honvéd emlékeim
delmet, mert Czibakházánál két napon alig edtünk vala/mit - midőn gazdánk bejöve intett [11] bennünket, hogy ne együnk abból a kenyérből, majd hoz ő jobbat is - és azonnal kiment, hozott egy oly nagy buza kenyeret, a minőt ők kettőt szoktak egy mérő búzának lisztjéből sütni, s nagyságra kisebb minőségű kocsi kerékkel kiálta volna a versenyt, a mit mi azon helyen egészen el is fogyasztottunk, mielőtt eledelünket megfőzték volna. Itt e helyen meg emlittem, hogy a Tiszán túl létünkben sem zsemlyét, sem pékmester embert sehol nem láttam, a helységek süttettek számunkra egyeseknél buzakenyérrel éltünk mindenütt, mert / a dus gazdag talaj fő terménye a buza, s ezzel él maga a lakosság is. Li2j Mezőtúrról ismét viszakerültünk Tiszafüredre, innen jött ki hadtestünk, mint utó hadvéd az áprillisi hadjárathoz is. Ez utunkban dölt el előttünk a Tápióbicskei csata is - Klapka alatt, a hol a Zagyvánál a mieinket a horvátok lesbe csalták, s első ízben a folyón viszavetették, de ösze szedve magukat - Jelasitsot határozottan megverték, utóhadunk ide érkeztekor már nem csak a csata volt eldöntve, de a mieink is elhagyták már a falut, üldözve az ellenséget. / Jöttünk innét éjszakára Jászberénybe. Nagyon sokan voltunk itt is kint a város melletti tá- [13] borban, különösen kora hajnalban, midőn a huszárok elvonultak, bámultuk öröm érzettel azok szép és nagy tömegét. Ekkor már két meg nyert csata dicsősége lelkesített bennünket, a Tápióbicskei mellé a Hatvanié is, a mit az elsőtől északra nyert meg Gáspár tábornok. Jászberényből elmenve értünk délután 3-4 óraközt Szentmárlonkátára, s a falu előtt egy dombos gyépségen telepedtünk meg azon szándékkal, hogy éjjelre ott maradunk. / El is men- [14J tek az ácsok az előttünk elterülő erdőbe éjszakára való fát vágni, midőn tőlünk délre az erdő mellett egy hadtestet láttunk elvonulni, s nem sokára gucsma sapkában mentésen odalovagol eleibénk egy szép barna fekete szakállú, 40 év körüli férfiú, s dörgő mély hangon kérdé, hol van Aulich?!! Ez egyén Damjanisch volt — az előtt, azután sem láttam soha. Az erdőbe küldött ácsok és fát hozó fiuk még visza sem jöttek, midőn az országutat környező erdőben meg dördültek az ágyuk - Klapka - Damjanits hadteste támadtak Isaszegnél az öszesitett osztrák seregre. / Ezen falu a Pestről jövő ország útban - egy völgyben fekszik körítve nyugatról mesze elvo- [i 5] nuló dombos halmokkal, délről nagy hegyei, nagy erdővel. Szentmártonkátátol is a falut megközelittőleg mindenütt nagy erdőség volt, s a falu előtt jó fél óra távolságra szűnik meg — egy nyilt teret, az Isaszegi Szántóföldeket hagyva tisztásnak, de ennek északi részét Gödöllő felé ismét erősen beerdősitve. Az ágyúdörej után ott hagytuk mi is állomásunkat, megindultunk a csatahelyére, s midőn már közel voltunk, hozták szemközt a sebesülteket s kötözték be őket mellettünk az orvosok. / A mint az erdőből a tisztásra kiértünk, előttünk ált szemközt az országúiban Isaszeg falu, ezt [16] a németek a csata központjakép foglalták el, s a töle jobbra eső nagy hegyet — erdővel, s a balra hoszan elterülő halmokat — a Gödöllő felöli erdőséggel mind megrakták ágyukkal s zászlóaljakkal — tehát roppant előnyös helyen fogadták el a csatát; — azon fölül Windisgracz itt az őszes erejét központosittá. Nem kis feladat várt itt a magyarokra, de hála a jó Istennek, nem hagyta el az igaz ügyet, s az isaszegi döntő ütközetet meg nyerték az ujoncz latáiner honvédek, a czopfos osztrák sereg őszes ereje ellen. / Nagyon ideje volt Aulich hadteste megérkeztének, a döntő támadás meg kezdődött [17] részéről az egész vonalon, s mire a nap nagy pénteken 1849-ik év ápril 6-án leáldozott, az osztrák sereg megverve menekült Pest felé.
