Forrai Ibolya szerk.: "Mi volt Magyar Ország, mi volt szabadsága..." - Negyvennyolcas idők 2. (A Néprajzi Múzeum forráskiadványai 5; Budapest, 1999)

NOSZLOPY ANTAL: Önéletrajz

örök üdv legbiztosabb elnyerésére a lélekbeni foglalkozáson kivül egyúttal jó tettekbeni működést ajánlá, mondván: „Oszd meg a te vagyonodat a szükölködökkel!" - nemde a közösség elvét fejezé ki. Hasonlóra mutat a kereszténység későbbi korában gyakoroltatott ama szokás, melly által a szegényeknek adatni szokott vendégség alkalmával, azoknak a gazdagok szolgáltak, bizonyságául annak, hogy Isten előtt mindenki egyenlő, s a valódi erény a vagyon másokkali közlésében áll. Korunkban is minden intézvények, közalapítványok, társulatok, egyházok, a társulati eszmék — bár tág értelemben vett - élő bizonyítványai. Van a közösségnek olly neme is, melly [374] ugyan tulajdonképpen annak nevezhető nem volna, t.i. a birtok I korláttan, vagy legnagyobb (maximum) meghatározása, melly jogot az állam gyakorolhat azon közjóllét nézetéből egyesek felett, nehogy ezek tulgazdagulása az egészre káros befolyást gyakoroljon. És ez jogos és méltányos! Nemcsak azért, mert a tulgazdagság által aránylag mások tulszegényedése áll párhuzamban, vagy: mennyivel Péter bir kelleténél többet, Pál annyival kevesebbet, de azért is, mert ha például egy tulgazdag polgár, mint herceg Eszterházy vagyonának egy részét nemzetellenes czélokra tettleg fel akarja használni, pl. bandérium ellenség számárai felállítás, s kincsei idegen czélokra fecsérlés által, - a nemzeten, a hazán, mély és alig orvosolható sérelem ejtetik. A tulajdonjog védői elvöknél fogva pedig ezt jogszerüleg teheti, de nem államjogi s magasabb szempontból. A szoros értelemben vett socialismus vagy társulati állam szervezet, mellynek elvénél fogva: „senkinek semmije, mindennek mindene, az állam minden" - sokkal kényesebb szövegű, semmint korunkban kellőleg érthető, annál kevésbé életbe hozható volna. Már magában az eszme: „senkinek semmije'" — olly visszariasztó, mit a „mindenkinek mindene" szavak [375] megnem hűtenek; — „az államé minden" szavakban rejlő elv pedig olly nagyszerű s magasz/tos, hogy attól e jelen magány érdekeknek nevelt és csontosuk század értelmiségének legnagyobb része is, annál inkább a lelki miveltség alantabb fokán állók tömege, hangosan visszaborzad, agyrémnek, kivihetlen elmefiittatásnak, sat. bélyegezvén. — Soha se borzadjatok! — Én, ki elvileg e legigazságosb eszme zászlósa vagyok, biztositlak titeket, szánalom gyermekei, hogy családaitok kihalhatnak a nélkül, hogy féltett kincseitek az állam kezelése alá, közboldogitás legnemesb czéljából, kerüljenek. Százados előkélet, nevelés, lelki nagyság hiánya és sok egyébb önzés nemei megmentenek titeket ama képzelt rémektől, mellyek létesítésén kevés nagy lelkek s elmék hasztalan fáradoznak ... jelen korban értve, de hogy kifejtendi e, bár sokára, törekvése gyümölcsét a már hinteni kezdett mag, az a jövendő titka. Erre Ovid e soraival felelek: „Omnia jam fient, fieri qua posse negabám - Et nihil est, de quo non sit habenda fides." (És ha már létezhetett egykor, legrégibb időben, miért ne létezhetne egykor, bár messze időre ismét életbe?) Időnkben a volt nemesi úrbéri földbirtoknak volt jobbagyokrai átruháztatásál csak 25 évvel ki hitte volna - s megtörtént. Midőn tehát borzadálytoknak kiábránulása akadályait felhozám, ki mondom egyúttal azt is nyiltan, hogy rémüléstek csak az előítéletek levctkezésóveli magas kötelességek elvállalásátóli irtózatnak tanuja, de igazságosságát az elvnek nem csak le nem rontá, de nem is gyengité távolról sem. Századok lánczai alatt zsibbadt boldogtalanok! Ugyan mi okokat hasz1376] náljak arra, hogy bennetek meg győződést szerezzek, kik / századokkal altok utánna mind azon eszméknek, mellyek nyomorult érdekeiteknek útjában állanak. Nem fárasztom magamat, csak azt tanácslom: „aljatok meg a szabadban, azon templomában a természetnek, melly midőn az alkotó kéz bámulatára ragadja sziveiteket szépségével, ugyan akkor nézzétek a hangya csoportként sürgő forgó népek ezreit, mind egyiket külön utakon haladva, kinos élete fentartásán fáradozókat, s midőn látjátok a [hatalmasj* dús gazdagság ezrek felett parancsoló hatalmát, — ha az embert egyforma embernek nézitek, nemde ez a gondolat támad bennetek: a szép anyatennészet mindnyájunk számára teremtetett minden áldásaival, s im