Forrai Ibolya szerk.: "Mi volt Magyar Ország, mi volt szabadsága..." - Negyvennyolcas idők 2. (A Néprajzi Múzeum forráskiadványai 5; Budapest, 1999)

NOSZLOPY ANTAL: Önéletrajz

Nemzetem írói! Ti fogyasztjátok a papirt, pénzt, időt, fáradoztok, de mintha elköltözött [356] volna a magyar geniusa, / kopár téren barangolva legnagyobb részt, gyümölcstelenül, nemesebb hazafi irány nélkül pazaroljátok szép tehetségeiteket! Müveitek olvasásánál nem merek csak a közelebbi 10 évekre vissza gondolni, mellynél legalább félszázaddal hátrább állatok. Ugyan mellyitek müvében lelhet a hazafi vigaszt, életet, irányt, melly midőn a jelent reményei töltené be, a jövő nemzedéket számára rendelt s reá váró szebb jövőre előkészítené? Beburkolt élezek, czifra szóhalmaz, küliralmi tarka barka eszmék utánzása minden, mi jellemzi tévesztett pályátokat. Azt mondjátok: „a szabadság eltűntével szellemiek is lenyűgöztetett." Ez ellenvetésre Mocsárynk követendő példájával válaszolok. Kérdenem szabad legyen: váljon csupán nyomtatott betűk által lehet e nemzeti szellemre hatni? Egyedül a szellem az, minek nem parancsolhat a mindenható önkény! írjatok papirostokra névtelenül! Tegyétek le a hiúságot, csak hazátoknak használhassatok. Nekem még irataimból alig néhány sorok láttának napvilágot nyomda utján, holott sokan irtak többet, de kevesen szabadabban nálamnál. A hatály mindenképp megjő, az az eszméktől feltételeztetik, s dija az öntudat hazafi tettekből fakadó érzése! Nincs olly üröm, mellybe végzetünk örömet ne vegyitne, nincs olly rosznak látszó, s emberiségre nyomasztólag ható csapás, minek jó oldala, sőt saját haszna ne volna. Mind egyes nagy lelkek, sorsuk legsujtóbb viharai közt, a méltatlanul szenvedő élő vértanuk, feliül [357] emelkedve a közélet silányságain, / azon öntudatban, miként ők a jövendőség boldogabb időszakának magvetői, mosolygva tudják hordani az élet bilincsét, s férfias türelemmel tekintnek viharai felé, sőt sebeikben, nemes fájdalmaikban lelki nagyságaikból kifolyó büszkeséget érzenek. Igy nincs nemzet, időszakilag bármint lealázott, jogaiból kifosztatott, melly — hacsak a becsület s polgári erények végszikrája az egész testület, ugy mint eggyesek kebléből ki nem lobbant — ügye tisztaságában örömet ne lelne, s ez általi érzelme egy szebb jövő felé törni csüggedetlenül ne igyekeznék, melly indulat magában biztos záloga újjászületésének, jövőjének; s a tapasztalat, mellyet körülményei s elnyomói ismeretéből merit, meghozza ama nagyszerű hivatás elérésére nélkülözhetlen kelléket: az egyetértés angyalát, mellyet tőle a nyomorult érdekek, hiúság ezer nemei, saját kárukra tovaüztenek. Illyen képe van közelebbi multunknak, illy előnye van bukásunknak; a nemzet azon széthúzó, hidegségig közömbös része, ama gögős fő aristocratai pártfelekezet, melly lenézve polgártársait, az embert csak bárótól számlálá, naponta jobban érezve a felülről jövő nélkülözés, nyomatás súlyát, tapasztalatot szerze, üdvest és hasznost, melly által belátá a külömbsé[358] get, melly a zsarnokságbani egyenlőség s szabadságbani testvériség közt létezik, belátá / miként Isten, haza s emberiség boldogitási eszme egyedül hivatása a valódi nemes kebelnek, lehullatá százados hályogát szemének, nemzetiség felkarolására terjeszti karjait, nyelvét, irodalmát becsülni kezdi, hogy őis becsültessék, külhoni kéj vadászataival felhagyva, hona szivébe öszpontosul, hogy sorvadozó tagjait felujilsa, s mint vész zilálta növényt, saját ápolása mellett locsolgatva jótét harmatával, ha még lehetséges, virágzóvá, gyümölcsözővé tehesse. Ezt teszi jelenleg a magyar magas arislocratia! Megadjuk a méltánylatot, mivel tartozunk, de a nélkül, hogy keserűség poharát kivánnók feléjök nyújtani, szabad legyen ki mondanunk, ide értve a velők hasonló gondolkozású alsóbb rendet; mi ez anyagi s szellemi kényszerűségszülte változást - kivéve az uj sarjadéki lelkes ifjakat - üdvezelve bár a téren, mellyre léptek, megismerve tehetségi előnyeiket, mik gazdaságukban rejlenek, valódi hazafiság helyett kötelesség és kiábrándulásnak kereszteljük, mert a valódi hazafiság eszméje a hon jó s balsorsábani áldozatkész osztozást, érdektelen részvétet feltételez, mit ők nem tettek, sőt közönyösségök S ellenséges indulatjuk - árulásuk, mert a fá aristocraták hivák reánk szabadságunk gyilkos ördögeit — forrása volt mindenkor amaz esetleges károknak, melly az egész hazára