Forrai Ibolya szerk.: "Mi volt Magyar Ország, mi volt szabadsága..." - Negyvennyolcas idők 2. (A Néprajzi Múzeum forráskiadványai 5; Budapest, 1999)

BEVEZETÉS (Forrai Ibolya) - Szövegek és szerzők

évnyi bujdosás után hazatérve szülőföldjére újra megpróbál írásaival bekapcsolódni a közéletbe. A szókimondó, kritikus hangnemű írások azonban nehezen találnak kiadóra. Noszlopy Antal az 1860-as évektől rövid ideig gazdálkodással is próbálkozik, majd kizárólag írásaiból és nevelői állásából él, haláláig kényszerű visszavonultságban, és szinte teljesen elfelejtve, 1890-ben Pápán halt meg. BALOGH GÁBOR (1823-1908) Balogh Gábor ügyvéd, 1848-as főhadnagy két kisalakú kockás iskolai füzetbe írt visszaemlékezését utódai őrizték meg, s azok soha nem kerültek a szélesebb olvasóközönség elé, mígnem éppen 100 évvel a visszaemlékezés lejegyzése után Rassy Tibor mutatta be és elemezte a szöveget az Új Horizont c. folyóiratban. E cikk idéz ugyan a füzetekből, még összefüggő bekezdéseket is, ám a teljes és betűhív közreadást csak a Néprajzi Múzeum forráskiadvány-sorozata tette lehetővé. Ki volt Balogh Gábor? Balogh Gábor 1823-ban született a Veszprém megyei Köveskálon, református köznemesi családban. Az 1673-ban armálist nyert Balogh rokonság mellett azonban, mivel édesapja korán árvaságra jutott, édesanyja családja, a szintén köznemesi és színmagyar Györffyek, akik „Köveskállán a közrendű nemesi birtokosok között előkelő állást foglaltak el" határozták meg Balogh Gábor későbbi sorsát. A Györffy rokonság féltő gonddal egyengette a tehetséges fiút a Pápai Kollégium felé, ahová apai ellenkezés dacára kerül, hiszen Balogh István, aki nem végzett magasabb iskolát, gyermekét sem akarta taníttatni. A szerteágazó rokonság segítette a jogi pálya indulásakor is. A fiatal Balogh Gábor jurátusként, illetve kezdő ügyvédként szemtanúja volt a megyei és az országgyűlési küzdelmeknek, majd 48-ban önként állt be előbb nemzetőrnek, majd honvédnek. Komáromnál tette le a fegyvert, s onnan tért vissza időközben özvegyen maradt édesanyjához szülőfalujába. 1851-ben Devecserben telepedett le, itt folytatott több mint két évtizeden át sikeres ügyvédi munkát, majd gyermekei taníttatása miatt Győrbe, később Bőnybe költözött. Itt vetette papírra 1892 februárjában visszaemlékezését is. Mi módon élte meg az eseményekel Balogh Gábor, hogyan és miért éppen így alkotja meg saját 48-képét évtizedekkel az események után? Miért érdekes visszaemlékezése? Bevezető szavaiból tudjuk, hogy visszaemlékezését nem a nagyközönségnek hanem szűkebb családjának, mint ajánlása is mutatja, két fiának, Jenőnek és Dénesnek szánta: „Ha néha felemlittém honvéd emlékeim némü töredékét, kértétek, hogy írnám le azokat" — ám már itt meghatározza saját maga viszonyát is az általa leírt eseményekhez: „fogadjátok azt oly szívesen, mint minő kegyelettel tekintek még egyszer visza multamra." Ez a kegyeletes viszszatekintés és viszonyulás nem egyéni, nem pusztán az ifjúkorára emlékező ember sajátja. Mélyebb és egy egész nemzedéket jellemző mentalitás ez, melynek belső indítéka az a tény, hogy e generáció életének kiemelkedő és meghatározó nagy élménye, mely egyébként későbbi életútját is formálta, valóban 48 volt. A történelmi eseményekben való közös részvétel, mint az több visszaemlékezésből is kiderül, az alacsonyabb rendfokozatú tisztek számára is csak a csapataikkal való gyakran értelmetlen és célszerűtlen ide-oda vonulást jelentette, később politikai viszonyredszerüket és értékeiket is meghatározta, és egy életen át összetartja a „48-asokat". Ez adja belső kohézióját a későbbi honvédegyleteknek és az élet gyakorlatilag minden területét átszövő szolidaritásnak. A kegyeletes viszonyulás egyaránt jellemez minden volt 48-ast. A valós történeti eseményekhez való egyéni viszonyban, a történeti tények átkonstruálásában, a saját részvétel jelentőségének megítélésében, vagyis annak utólagos elferdítése és szépítése mértékében, s