Forrai Ibolya szerk.: "Mi volt Magyar Ország, mi volt szabadsága..." - Negyvennyolcas idők 2. (A Néprajzi Múzeum forráskiadványai 5; Budapest, 1999)

NOSZLOPY ANTAL: Önéletrajz

ként bámulánk, midőn e toasztra a főhadnagy, mint született német hidegen azt válaszolá: „Es ist Ihm nicht auf / sein Stime geschriben, wie lange er leben soll."* Szerettem volna meg- [249] csókolni. A házi ur is jó hangulatban jővén a főhadnagy e nyilatkozatára, tréfa alakban a biztosnak adott nyelni valót, mondván: „Illy aljas kenyérre becsületes ember nem adja magát. " Alig tudám a dolgot helyre ütni, midőn ismét a biztosnak azon kérdésére, vágynak e és hol rejtett fegyverei, válaszolá: „Igen e pusztán, keresse és szaglálja Ön!" Ekkor féltem már a kimeneteltől, mellynek áldozata én leszek, midőn ismét a német ugy dönté el: „Wir sind als Freunde, nicht als Feinde gekommen."** — a szóváltással felhagytak. Ürítők a poharakat mind addig, mig a hajnal hasadni kezdvén a kelletlen vendégek boros fővel tova utaztak. A Biztos Nváradra, a főhadnagy A[rad] városba a Gommandóhoz ment bé, amannak nagy boszuságára, mondván: „Én nem kopóul használtatandó kötém fel kardomat." Mi pedig a veszélyen tul jót kaczagánk a történtek felett, s álomra hanyatlánk. U homme malereux est soutenu par le espérance.*** - Nincs olly keserv, mellybe egy kis öröm ne vegyülne s viszont. Ugyan mi is lenne az emberből ha szüntelen balsorsa kétségbeejtő gondolatai kinzanák? Ha nem őrködne felette a remény kecsegtető csilláma? Csakhogy fájdalom, az is rövid s múlékony, mint minden e földön, s a csalódás annál kínzóbb, minél szebb álmák hiusulásán foszla szét. / Alig volt egy hónapi időköz, mellybe különféle re- [250] ményt gerjesztő hirek ne szárnyaltak volna. Mellőzve a nép szájából jött apróbbakat, megemlitendőnek vélem azon még tanultabbaknál is hitelre vergödötteket, mellyeket Angol hon felöl hozott a szél, illyen volt: a menekültek gyűlése (banquett), mellynek ünnepélyessége minden csüggedőbe uj életet önte, azon meggyőződésbe ringatván, miszerint a külön nemzet eggyé olvadt Democratái nagyszerű demonstratiók által mielőbb kivivandják czéljaikat, mellyeknek szálai Europa minden zugában szétterjedtek; de hogy a népek még kitörésre meg érve nem voltak, mutatá a következés. Legnagyobb szerű mind ezek közt a Londoni Februar 24-én 851. megtartatott, s ugyan akkor tájban általam megénekelt: Democrat ünnepély Szabadság Csillagi! kik itt E szent napon a szabad Britt Nemzetnek tisztelétek meg Legragyogóbban teremit Itt ülétek meg Europa Szent ügyeért a lakomát, S előre szét töretek a Zsarnok trónok fény bíborát. Minden nemzet rab népei [251] Örvendeztek itt veletek Buzgóbb ima nem hangozék Soha, mint ezért értetek. Kikiáltá a néptömeg Köztársasági vágyait, * Senkinek nincs homlokára írva a sorsa. ** Mint barátok, nem mint ellenség jöttünk, *** A szerencsétlen embert a remény élteti.