Forrai Ibolya szerk.: "Mi volt Magyar Ország, mi volt szabadsága..." - Negyvennyolcas idők 2. (A Néprajzi Múzeum forráskiadványai 5; Budapest, 1999)
NOSZLOPY ANTAL: Önéletrajz
Szenvedjünk hát! tűrjünk még egy keveset! Nem hagyta el Istene e Nemzetet — Hányszor álla már sir szélen — mily csoda! Hamvaiból phőnixként feltámoda. Hányszor tartók meg vészben a német trónt, Hálául, melly sírunkon ül véres tort S ingadozni érezve ön uralmát, [228] Kikoldulá észak colosz hatalmát. Azért - ha nem támad egy gaz áruló — Átok reá! - hazánk miként viruló Keleti tölgy, szabad földön büszkén áll, S alázva a Camarilla s báb király. De bár ennyi remény el van temetve; Nem vagyunk mi örökre még elveszve! Felfog egykor születni még bus hazánk, Mellyért annyi nemes vért feláldozánk. Fel kell, - fel fog születni még Nemzetem! Győzni kell az igaz ügynek: szent hitem Olly népnek, melly szabadságért él és hal, Sors könyvébe nem Íratott ravatal. Élnek Kossuth s Bem*, szabadság bajnoki, Reszkessetek nép vérivó zsarnoki! Él a nagy Brit Lord Palmerston** — ó hazám! Jövődet illy nagy nevekre álmodám. A zsarnokság nem csak az anyagot ölé, de békóba igyekszik verni a szellemet, mint ereje növekedése leghatalmasb ellenmérgét. Igy volt árva hazánkban! A szellem s erkölcs vesztegetésére is kiterjeszté halálos kezét. A tudományok megfertőztettek, minden szenvedély elcsüggedt, / a legpulyább érzéketlen romlottságra fajult, a vendégszeretet, a jó akarat gyérült, [229] mert büntettetett, a gyermeki szeretet kioltatott, szóval az erkölcs tiporva, latrok és rablók fosztogaták a népet, a hon romjaiból viperák nőttek fel, hogy a közönség zsírjából magoknak jóllétet, gazdagságot, a népmillióknak a nyomort, az emberiség s nemesebb erkölcsnek gyalázatot szerezzenek. Ezek láttára gyakran túlvilági ádázát lángja égetett, fel-felkelék kiáltva: miért nem kisértjük meg? Meghalunk? De vérünkből boszuló támadand — szemeim kétes homályban szikráztak, halovány arczom fenyegetőleg emelkedett fel - mellemben tombolt a düh sötét zúgása. Nem fogunk e soha boldogulni? Eszembe jutott Jacopo Ortisszal: ha az emberek magokkal hordanák a halált, nem szolgálnának illy gyáván! A szomorú való rémképe vissza jővén elömbe, ábrándom köde eloszlott, arczom s karom lehanyatlott! * N. A. megjegyzése: Még ekkor élt. : * N. A. megjegyzése: A magyar - Pál mester nevéhez nagy jövó'reményét csatolá.
